Megtapsolták a vasárnapi ételosztás szervezőit

Húsvéti ételt főztek és osztottak vasárnap délben a Hódvilág Tisza Sziget és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesei a Csúcsi Olvasókörben. Az ételt helyben elfogyasztók kókuszgolyót kaptak desszertként.

Czeller Éva önkéntes szakácsként ezúttal három üstben főzött húsvéti ételt. – Úgy gondoltuk, hogy a húsvétot egy kicsit felturbózzuk, hogy jobb érzéssel várják, és addig is legyen valami kis étel. Zöldséges, ízes sűrű levest főztünk karajból, rizzsel és zöldségekkel, hogy egy kicsit a tavaszt idézze, és egy kis vitamin is legyen benne.

Az ebédhez körülbelül 30 kiló húst és 18–24 kiló rizst vettek. Ezt főztük meg, összesen három üstben. A desszertet, azaz a kókuszgolyót is az önkéntesek készítették: a hozzávalókat egy cégtől adományként kapták.

– Korábban is támogattam magánszemélyként az ételosztásokat alapanyaggal, illetve egyéb módon, például kiszállítással. Most a Hódvilág Tisza Sziget tagjai közül szintén magánemberként többen is nyújtanak hasonló támogatást – mondta Kalmár László Krisztián, a Hódvilág Tisza Sziget kapcsolattartója, aki maga is részt vett az ételosztásban. Hozzátette, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy április 12-én majd változás történjen, hiszen ez az itt megjelenő rászoruló emberek számára is fordulópontot jelenthet. – A szociális ellátások, illetve a szociális háló megerősítése kiemelten fontos, és ez biztosan meg fog mutatkozni az ide érkezők életszínvonalának javulásában is – emelte ki.

Az ebédet helyben valamivel több mint húszan fogyasztották el – volt, aki repetát is kért –, és tíznél is többen haza is vittek a bőven mért adagokból maguknak későbbre vagy a családtagjaiknak. Az étel készítőit Márki-Zay Péter javaslatára, helyben meg is tapsolták.

Az ételt dicsérték azok, akik helyben ültek neki, hogy megegyék. – Nagyon finom, érződik, hogy nagy szeretettel főzték nekünk – mondta Anikó, aki szerint jó érzés, hogy ismét gondoltak rájuk a szervezők. – Ez az étel mindenkinek egy kis segítséget jelent – tette hozzá. Attila és barátja az első alkalommal vett részt ételosztáson, és nagyon ízlett nekik az ebéd.

– Akiknek sajnos nincs pénzük, és nem tudnak ételhez jutni, azoknak mi önszántunkból segítünk ruhával, élelmiszerrel és tisztasági szerekkel – mondta Kis Szabina, az egyik önkéntes, aki maga is elfogyasztotta, és remeknek találta az ebédet.

Ami helyben nem fogyott el, azt az önkéntesek azoknak szállították házhoz, akik mozgásukban korlátozottként nem tudtak érte elmenni.

A Hódvilág Tisza Sziget és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesei legközelebb március 29-én, azaz jövő vasárnap délben osztanak ételt az Észak utcai közösségi házban, ahová szintén bárki elmehet.

Czeller ÉvaételosztásHódmezővásárhelyHódvilág Tisza SzigethúsvétKalmár László KrisztiánönkéntesekTiszta Vásárhelyért egyesületVásárhelyvásárhelyi hírek