Megszűnik a magyar Szabad Európa

A Szabad Európa magyar szerkesztősége csütörtök este közölte, hogy az amerikai finanszírozás megvonása miatt 2025. november 21-én befejezi működését.

A Szabad Európa honlapja elérhető marad, de mától nem frissül majd. A szerkesztőség közleményt tett közzé az oldalon, amiben hangsúlyozták: az elmúlt években a szerkesztőség munkatársai elhivatottan, a független és objektív tájékoztatás iránti elkötelezettséggel dolgoztak, és köszönetet mondtak az olvasók bizalmáért, érdeklődéséért és támogatásáért. Azt is jelezték, hogy eddig megjelent tartalmaik továbbra is hozzáférhetők maradnak. A Szabad Európa európai központja angol nyelvű üzenetében „mélységes háláját” fejezte ki a közönség kitartásáért, az RFE/RL elnök-vezérigazgatója, Steve Capus pedig méltatta a magyar stáb szakmai munkáját. A Hvg.hu úgy tudja, a bezárás csak a magyar egységet érinti.

A Szabad Európa történetében nem ez az első visszavonulás Magyarországról: 1994-ben már egyszer megszüntették a magyar adást, akkor azért, mert úgy ítélték meg, hogy a sajtószabadság immár garantált. 2020-ban azonban – az első Trump-adminisztráció idején – kétpárti, republikánus és demokrata kongresszusi támogatással újraindult a magyar nyelvű szolgálat, mivel Washingtonban úgy látták, romlik a médiapluralizmus helyzete Magyarországon.

A mostani megszűnéshez vezető folyamat Donald Trump tavalyi megválasztása után gyorsult fel: szinte azonnal bizonytalanná vált a Radio Free Europe (RFE/RL) finanszírozása. Az Elon Musk-féle DODGE ügynökség már az év elején csökkentette a szervezet költségvetését, és a magyar szerkesztőség munkatársai már februárban arról beszéltek, hogy felkészültek a bezárás lehetőségére. Októberben a kormányközeli Alapjogokért Központ egyik geopolitikai elemzője már választási beavatkozásként értékelte, hogy a Szabad Európa interjút készített Magyar Péterrel, tovább fokozva a szerkesztőségre nehezedő politikai nyomást.

November elején – közvetlenül Orbán Viktor washingtoni látogatása előtt – Kari Lake, az Egyesült Államok Globális Médiaügynökségének (USAGM) vezetője hivatalosan is bejelentette a kongresszusnak, hogy megszünteti a Szabad Európa magyar kiadásának finanszírozását. Indoklásában azt írta: az amerikai adófizetők pénzéből fenntartott médiumok „nem azért léteznek, hogy más országok – például az Európai Unió vagy bármely külföldi kormány, szövetség vagy nemzetközi szervezet – érdekeit vagy politikáját szolgálják, hanem kizárólag az amerikai nép érdekeit”. Hozzátette: „a szövetségeseink meggyengítése nem szolgálja az amerikai népet”. A washingtoni döntést követően Orbán Viktor az X-en nyilvánosan megköszönte a magyar szolgálat bezárását.

Az év elején a Szabad Európa már jogi úton próbálta megakadályozni a Trump-adminisztráció egyik rendeletét, amely több szövetségi ügynökség – köztük az USAGM – leépítéséről rendelkezett, ám a keresetük nem járt sikerrel. Ezzel eldőlt, hogy a 2020-ban újraindított magyar hírszolgáltatás másodszor is megszűnik – ezúttal a Trump–Orbán politikai szövetség hatásaként értelmezhető döntés következtében.

Donald TrumpmegszűnikOrbán ViktorSzabad Európa