1906. február 14-én az előző évben elkészült Fekete Sasban rendezte az akkori Gazdasági Egyesület az első gazdabált, hogy az egyesületek 1948-as betiltását követően a már újjáalakult egyesület 2006-ban élessze fel. A kettős jubileum előtt tisztelegve nyílt meg a Tornyai János Múzeumban a 120 év tánclépésben – Gazdabálok a Fekete Sasban című kiállítás, mely április végéig tekinthető meg.
A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület és a közgyűjtemény közös, számos korabeli fotót, meghívót, táncrendet és báli kelléket felvonultató tárlatát Terendi-Mocsári Viktória néprajzkutató-muzeológus nyitotta meg. A megnyitó résztvevőit Benkő Zsolt elnök köszöntötte. A megnyitón Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész és Molnárné Tapolcsányi Katalin zongoraművész-tanár működött közre.
– 2025 őszén arra gondoltunk, hogy mivel 2026-ban 120 éves lesz a Hódmezővásárhelyi Gazdabál, szeretnénk ezt ünnepélyesebbé tenni, megtisztelni az egykori ősöket, a gazdacsaládokat és a gazdatársadalmat azzal, hogy egyfajta „120 éves koronát” helyezünk a történetre. A Tornyai János Múzeum kezdeményezésére és az ő támogatásukkal egy felhívást tettünk közzé a városban, amelynek eredményeként számos vásárhelyi családtól kaptunk relikviákat, fotókat és tárgyakat a kamarakiállítás megszervezéséhez. Természetesen a Gazdasági Egyesület tulajdonában is voltak ilyen tárgyak, a múzeum pedig ezeket átdolgozta, saját anyagával kiegészítette. Büszkék vagyunk erre, és nagy megtiszteltetés a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület vezetősége és tagsága számára, hogy az elődeink által lerakott úton tovább haladhatunk, és ezt a 120 éves hagyományt továbbvihetjük – mondta Benkő Zsolt.
A Gazdasági Egyesület elnöke szerint nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem talán az egész országban is nagyon ritka az olyan rendezvény, amely több mint egy évszázadot túlélt. Jöttek-mentek különféle politikai hatalmak, világháborúk zajlottak, ennek ellenére a Gazdasági Egyesület által szervezett egykori gazdabálok hagyománya fennmaradt. Bár 1948-ban a bálokat megszüntették, mai formájukban éppen húsz éve, 2006-ban sikerült azokat megújítani a Fekete Sas dísztermében.
– Az akkori Gazdasági Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a régi hagyományokat felelevenítve, néhány korabeli elemet a modern gazdabálokba átemelve valósítja meg újra ezt a rendezvényt. Most, 2026-ban itt vagyunk, és örülünk annak, hogy egyszerre ünnepelhetünk egy 20 éves és egy 120 éves évfordulót – mondta.
A 19. század végén és a 20. század elején komoly gazdasági és társadalmi változások érintették a gazdatársadalmat, amelynek súlya mind gazdasági, mind társadalmi értelemben jelentősen megnőtt. 1904 és 1920 között az egykori nagygazda, Lázár Lajos volt a Gazdasági Egyesület elnöke, aki minisztériumi főtanácsosként, illetve a városban gazdasági főtanácsosként is tevékenykedett. A Gazdasági Egyesület jelentőségét jól mutatja, hogy 1904-ben, amikor az egyesület fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte, maga a földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác tisztelte meg jelenlétével az eseményt. A díszközgyűlést a Városháza dísztermében tartották, ahol a miniszter is részt vett. A történethez hozzátartozik, hogy ebben az időszakban alakult meg az Ipar Egylet. A Gazdasági Egyesület és az Ipar Egylet közös munkájának eredményeként megszerveztek egy nagy városi kiállítást. Ezekben az években jött létre – a mai laktanya környékén – a lóversenypálya is. Az első világháborút követően pedig a gazdák megsegítésére a Gazdasági Egyesület saját hitelszövetkezetet hozott létre, több ezer egyesületi tag támogatására. Gazdasági értelemben is jóval nagyobb volt a jelentősége, mint napjainkban.
– Ennek a korszaknak a második világháborút követő társadalmi és politikai változások vetettek véget. Ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk arra, hogy magát a Gazdasági Egyesületet 1991-ben sikerült újraalakítani, a gazdabált pedig 2006-ban feléleszteni, és azóta mindkettő folyamatosan működik. Annak idején több ezer tagja volt a Gazdasági Egyesületnek, hiszen a külterületen több ezer tanyai gazdaság működött, és nagyon sokan foglalkoztak mezőgazdasági, kétkezi munkával. Az ipari fejlődés fokozatosan segítette a mezőgazdasági termelőket, egyre nagyobb mennyiségben állítottak elő szemes terményeket, és az állattartás is sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint manapság. Az állatokat Nyugat-Európában, elsősorban Németországban és más nyugat-európai országokban értékesítették, ami tovább növelte a gazdatársadalom súlyát, és alapot adott azoknak a reprezentatív báloknak, amelyek ebben az időszakban kialakultak – világított bele a múlt szövedékébe, s a várostörténet ezen vonalába az egyesület mai elnöke
Terendi-Mocsári Viktória néprajzkutató-muzeológus hangsúlyozta, hogy bár 1906-ban rendezték meg először a gazdabált az újonnan megnyílt Fekete Sas Szállóban, de a gazdabálok története ennél jóval korábbra nyúlik vissza, hiszen már 1880-ban megszervezte első hivatalos bálját az akkori Földműves Ifjak Önképző Egylete, amely néhány évvel később már Gazdasági Egyesület néven működött tovább.
– Ebben az agrárvárosban a polgárosodás rendkívül gyors ütemben zajlott. Körülbelül ötven év alatt hatalmas változások mentek végbe, hiszen a 19. század közepén – a feudalizmus időszakában – még jobbágysorban éltek az emberek, és bár a városi hatások már ekkor is jelen voltak, a népi kultúra még viszonylag egységes képet mutatott. A következő ötven év társadalmi, kulturális változásai egyik jele, hogy az 1870-es, 1880-as évektől már rendszeresen rendeztek bálokat a városban, amelyeken a gazdaifjak is részt vettek. Később pedig saját szervezetük keretében, kifejezetten maguk számára zárt körű jótékonysági, farsangi, aratási és egyéb bálokat is szerveztek.
A kiállításon látható, az 1930–40-es években készült fényképek azt mutatják meg, hogy a polgári kultúra és az aktuális divat milyen jól eljutott Hódmezővásárhelyre is. Akár divatlapokon, akár más csatornákon keresztül, de láthatóan jelen volt, és eleink gyönyörű, polgári értékrendet tükröző ruhákban jelentek meg. Nem véletlen, hogy a látogatók közül többen is megjegyezték: déd- és üknagymamák tekintenek vissza ránk ezekről a felvételekről. A korabeli fotók és a további kiállított anyagok segítségével a látogató végig tudja követni, milyen volt a báli divat a 20. század első felében. Láthatók olyan képek is, amelyek a magyaros, nemzeti érzelmeket tükröző, díszmagyarra emlékeztető, vagy abból merítő ruházatot mutatják be.
– A bálozás eredetileg nyugat-európai, főúri társasági esemény volt. Maga a „bál” szó a latin ballare igéből származik, amelynek jelentése: táncolni. Ez egy olyan esemény volt, amely egyszerre szolgálta a reprezentációt, a kapcsolatépítést és – talán legfontosabb funkciójaként – a fiatalok párválasztását. Itt ismerkedtek meg egymással olyan családok, amelyek egyébként nem feltétlenül álltak kapcsolatban. A 19. század folyamán ezt a társasági formát a polgárság is átvette, majd az ő közvetítésük révén eljutott a polgárosodó parasztság felsőbb rétegeihez is. Bár a „bál” kifejezést később más táncos alkalmakra is használták, a farsangi bálok közül kiemelkedtek azok, amelyek megőrizték a főúri bálokra jellemző kötött normákat és formaságokat: a nyomtatott meghívót, a zárt körűséget, a szigorú szervezési rendet és a tisztségviselők által irányított lebonyolítást – tárta fel a bálozás eredetét a néprajzkutató-muzeológus, aki azt mondta, hogy a rendezvény fontos szereplője volt a bálanya, aki az esemény rangját és nívóját képviselte.
– Ő általában egy jelentős, prominens személy felesége volt, akit a vásárhelyi gazdaifjak kértek fel erre a szerepre. A bálokat mindig az ifjak szervezték, és ez a hagyomány végig megmaradt. A megnyitó ceremóniája és az egész est menete rendkívül kötött formát követett, ami jelentősen eltért attól, ahogyan korábban a paraszti vagy iparos rétegek fiataljai táncmulatságokat szerveztek. Mindez jól mutatja a polgárosodás folyamatát, és azt, hogyan jelent meg Hódmezővásárhelyen is a klasszikus értelemben vett bál, mint társasági esemény. A hétköznapokban egészen más ruhát viseltek, de már a 19–20. század fordulóján is erősen érződött a divat hatása, így nem a klasszikus népviseleteket látjuk, mint például egy palóc, vagy dunántúli faluban – tette hozzá Terendi-Mocsári Viktória.
A férfiak, a fotókon is jól látható öltözéke jól tükrözi a vásárhelyi gazdák világát. Létezett egy sajátos „gazdaöltöny”, amely nem volt sem klasszikus pantallós öltöny, sem hagyományos bocskai, hanem ezek egy sajátos, kevert változata. Priccses (bricsesz, azaz csizma) nadrágot viseltek sújtással díszített zakóval és mellénnyel, és ezeknek több változata is megjelenik a fényképeken.
A fotók mellett a látogatók számos más tárggyal is találkozhatnak a kiállításon. Jelentős mennyiségű dokumentum is látható, amelyek kiegészítik a Tornyai János Múzeum helytörténeti gyűjteményét. Magánszemélyek meghívókat, táncrendeket és éjféli újságokat kölcsönöztek vagy adományoztak, így az 1910-es évektől egészen a 2020-as évekig követhető a gazdabálok története.
A korabeli táncrendek megtudható, hogy a 20. század elején a francia négyes, a tipegő – a polka egyik változata –, később az amerikai eredetű One Step és Boston volt divatban. Ezt követte a tangó és a foxtrott, amelyeket még az 1948-as centenáris bálon is táncoltak. Természetesen a csárdás és a keringő sem maradhatott ki, hiszen ezek voltak azok a táncok, amelyek a leghosszabb ideig meghatározták a vásárhelyi tánckultúrát. A csárdás a 19. század közepétől vált egyre népszerűbbé, és érdekes módon már a reformkorban is bemutatták főúri bálokon. Ez jól mutatja a társadalmi rétegek közötti kölcsönhatásokat. A táncrendek a hölgyek birtokában voltak, és az est szigorú rend szerint zajlott: a zenekar – általában cigányzenekar – meghatározott, 20–30 perces blokkokban játszott.
Minden táncrenden szerepel a „hölgyválasz” jelölés. Az egyik éjféli újság kedvesen magyarázza a korabeli kifejezéseket: például mit jelentett az, ha valaki „petrezselymet árult”, vagy hogy a „Majomszigeten” várakoztak az urak a hölgyválasz idején.
– Érdekességként megemlíthető, hogy fiatal lányokkal bárki táncolhatott, férjes asszonyt azonban csak a férj engedélyével lehetett felkérni – a férj viszont bármelyik hölgyet felkérhette. Ezek többnyire íratlan szabályok voltak, amelyeket sokszor egy pillantás is elintézett. A gazdabálokon családok vettek részt: a középkorú és idősebb generációk számára is fontos esemény volt, ugyanakkor a fiatalok számára elsősorban a párválasztás miatt bírt jelentőséggel. A fiatal lányokat gyakran édesanyjuk vagy egy idősebb nőrokon kísérte el, és bár családias volt a hangulat, nagy figyelmet fordítottak a lányok jó hírnevére és viselkedésére – idézte fel az egykori gazdabálok – ma már szokatlannak ható – társasági szabályait Terendi-Mocsári Viktória néprajzkutató-muzeológus.
A 120 év tánclépésben – Gazdabálok a Fekete Sasban című kiállítás, mely április végéig tekinthető meg a Tornyai János Múzeumban.
