Elment egy ember, aki nemcsak festett, hanem átformálta a körülötte lévő világot, életét a művészetnek, a tudásnak és az alkotásnak szentelve. Lelkes István, Hódmezővásárhely díszpolgára és az egyik utolsó polihisztor, munkássága messze túlnőtt bármely egyetlen műfaj határain.
Pécsen született 1937. május 5-én, és már fiatalon megmutatkozott páratlan kíváncsisága. 1956 és 1961 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola murális festő szakán tanult, mesterei voltak Papp Gyula, Szőnyi István, Hincz Gyula, Pór Bertalan és Fónyi Géza. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a kifejezés számára nem ismer korlátokat: festett, rajzolt, írt, fényképezett, hangszeren játszott, freskókat restaurált, és operatőrként is dolgozott. Életének egyik fontos pillanata volt a hódmezővásárhelyi lovassport alapítása, amely ma is emlékeztet polihisztori sokszínűségére.
1961 óta Hódmezővásárhelyen élt, ahol hamar a helyi művészeti élet meghatározó alakjává vált. Tanított a Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, emellett vezető tanára volt a mártélyi Nemzetközi és Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábornak. Művészeti írásait a Művészet és a Tiszatáj folyóiratokban publikálta, illusztrációkat készített szépirodalmi és természettudományos kiadványok, többek között az Élet és Tudomány és a Búvár számára.
Élete során bátran vállalta véleményét, a rendszerváltás előtt keményen kritizálta Hódmezővásárhely művészetpolitikáját, ezért ideiglenesen eltávolították a JATE-ról, ahol óraadóként művészettörténetet oktatott. Rehabilitálása 1994-ben történt, soha nem követett el semmiféle rendszerellenes cselekedetet, csupán kiállt a meggyőződése mellett.
Művészetében a realista hagyományokat folytatta, témái az alföldi tájhoz, a tanyák világához és az állatokhoz kötődtek. Elismert lovasképfestőként alkotott enteriőröket, tájképeket, portrékat és figurális jeleneteket, olajtemperán kívül pasztellel és krétával is dolgozott. Jelentős illusztrátori és grafikusi tevékenysége mellett freskórestaurátorként, környezeti arculattervek és díszlettervek készítőjeként is maradandót alkotott.
Különleges tehetségét számos elismerés is fémjelezte: 1977-ben Ifjúsági Nívódíjat, 1980-ban Ifjúságért Érdemérmet kapott. Kortársai és tanítványai számára egyaránt inspiráció volt, életműve nemcsak Hódmezővásárhely, hanem az ország és a világ kulturális örökségének is része.
Amikor elmegy egy ilyen ember, az nem csupán egy élet végét jelenti, hanem egy gazdag, sokszínű világ lezárását. Lelkes István nem hagyott üres teret maga után: képei, könyvei, emlékei és inspirációja tovább él mindazokban, akiket megérintett. Nyugodjon békében Hódmezővásárhely díszpolgára, aki életét teljes egészében az alkotás szolgálatába állította, példát mutatva a kíváncsiság, az elhivatottság és a művészet szeretetének határtalan erejéről.