Meghalt Dick Cheney volt alelnök, a 2003-as iraki háború egyik felelőse

Családjának közleménye szerint a tüdőgyulladásból fakadó szövődményekbe halt bele, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedett.

84 éves korában elhunyt Dick Cheney, az Amerikai Egyesült Államok 46. alelnöke George W. Bush elnöksége alatt, számol be a CNN a család közlése alapján.

Richard Bruce „Dick” Cheney korábban a Fehér Ház alelnöki hivatalának vezetője, az amerikai képviselőház Wyomingból delegált tagja, és az ország védelmi minisztere volt. A magánszférában a Halliburton energiavállalat elnöke és vezérigazgatója volt.

2002. június 29-én rövid ideig az elnöki hatalmat is birtokolta, mikor ifjabb Bush elnököt egy orvosi vizsgálat során elaltatták.

Dick Cheney rövid idő alatt az USA egyik legbefolyásosabb alelnökévé vált, akiről széles körben úgy vélekedtek, hogy jelentős befolyást gyakorolt a nála kevésbé tapasztalt Bushra, összegez a Guardian. Történelmi megítélését leginkább az USA 2003-as Irak ellen indított inváziója határozza meg.

Habár politikai karrierje során mindvégig a republikánusokat erősítette, tavaly szeptemberben, a novemberi elnökválasztás előtt bejelentette, hogy Kamala Harrisre, a Demokrata Párt jelöltjére fog szavazni.

Az egykori alelnök lánya, Liz Cheney, aki apja nyomdokain haladva szintén Wyoming állam képviselője lett, napjainkban pedig a Republikánus Párt egyik meghatározó tagja az amerikai képviselőházban.

Dick Cheney-ről film is készült, az Alelnök című alkotást nyolc Oscarra jelölték. A főszerepet játszó Christian Bale, miután alakításáért Golden Globe-díjat nyert, megköszönte a sátánnak, hogy inspirációt jelentett számára Dick Cheney megformálásához.

alelnökDick CheneyelhunytGeorge W. Bushiraki háborúLiz CheneyRepublikánus PártUSA