Több mint ötven gyerekkönyve jelent meg Vadadi Adriennnek, aki az első történetét még szegedi óvónőként írta egy olyan kislányról, aki nagyon szeretett volna barátokat, de nem talált. Az írónővel egy vidám író–olvasó találkozón játszhattak együtt ma a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola másodikos diákjai, majd az óvodások is.
A gyerekkönyvek szerzője a találkozón arról is mesélt, hogy bár sok történetet írt már, előfordul, hogy nehezen jön az ihlet. Egy alkalommal az egyik kiadója június elején kért tőle új könyvet szeptemberre. Bár sok ötlete volt, egyetlen történetet sem tudott elkezdeni. Végül a szerkesztője azt javasolta: írjon egy házról, amelyben sok lakás van, és sokféle ember él benne.
Így született meg az Alma utca 22 című könyve. Az írónő a találkozón nemcsak részleteket olvasott fel belőle, hanem villámkérdésekkel is bevonta a gyerekeket, sőt a történet egyes jeleneteit közösen el is játszották.
– Az egyik célunk az, hogy a diákjaink szövegértése minél jobb legyen, és hogy megszeressék az olvasást. Ennek érdekében próbálunk minél több eszközt bevetni. Úgy gondoljuk, hogy ha „hús-vér” írókat és költőket hívunk az iskolába, akkor a gyerekek számára sokkal érzékelhetőbbé válik, hogyan működik egy író, és hogyan születik meg egy könyv vagy egy történet. Az a könyv vagy történet, amelyet később nekik is ajánlani szeretnénk, így sokkal közelebb kerül hozzájuk. Ezért döntünk évről évre úgy, hogy meghívunk egy-egy gyerekkönyvírót az iskolába. Szerencsére ma már sok kortárs szerző alkot a gyermekirodalom területén – mondta Sulyok Csaba.
A Szőnyi iskola könyvtárosa hozzátette: diákjaik rendszeresen részt vesznek a város Kulcs az olvasáshoz programja rendezvényein, amelyeknek egyik fontos eleme az író–olvasó találkozó.
– Ilyenkor mindig megtapasztaljuk, hogyan kommunikál egy-egy író a gyerekekkel, hogyan bánik velük, milyen foglalkozásokat tart. Ez segít bennünket abban is, hogy később – a könyvtárral együttműködve – az iskolában is szervezzünk hasonló programokat. Vadadi Adrienn a könyvtári találkozókon olyan pozitív tapasztalat volt számunkra, hogy úgy éreztük, az iskolában is jól működhetne egy vele való találkozás – tette hozzá.
Sulyok Csaba szerint , hogy az ilyen élmények később az órákon is hasznosíthatók. – Magyarórán, rajzórán vagy más foglalkozásokon is be tudjuk vonni azokat az olvasási élményeket, amelyeket a gyerekek egy-egy könyv vagy író–olvasó találkozó során szereznek. Az alkotói folyamat megismerése olyan tapasztalat, amely később az órai munkában is felhasználható. Amikor valamit testközelből tapasztalunk meg – legyen szó író–olvasó találkozóról, kirándulásról vagy más programról –, az sokkal erősebben megmarad – tette hozzá.
Az írónő valóban élményszerűvé tette a találkozót a gyerekek és a pedagógusok számára is.
– Szegeden dolgoztam óvónőként közel tizenöt évig. Az egyik csoportomba járt egy kislány, akinek nagyon nehezen ment a barátkozás. Az óvónőtársammal sokat próbáltunk segíteni neki, de nem igazán sikerült. Egyszer támadt egy ötletem: írok egy mesét, amely a mi csoportunkban játszódik, és ő lesz a főszereplője, akinek mindenki a barátja szeretne lenni. A mese nagy sikert aratott a gyerekek között, másnap már mindenki azt kérte: „óvónéni, rólam is írjál mesét”. Így születtek meg az első történeteim. Később jöttem rá, hogy – bár akkor újságírónak tanultam –, valójában meséket szeretnék írni, és a gyerekek világában maradni – mondta Vadadi Adrienn.
Az írónő szerint a meséiben fontos szerepe van a közösségnek, mert a digitális világ gyakran elmagányosítja az embereket.
– Az olvasás ugyan egyéni tevékenység, de ha egy szülő vagy testvér olvas a gyereknek, abból közös élmény lesz. Ezért a történeteimben a szereplők általában közösségben élnek: egy családban vagy egy óvodai csoportban. Az érzelmekről is sokat írok, mert fontos, hogy a gyerekek felismerjék és meg tudják nevezni, mit éreznek. Ha valaki képes megfogalmazni, hogy dühös, csalódott vagy szomorú, akkor könnyebben megérti önmagát és a világot is. A történetek ötletei gyakran apró „morzsákból” születnek: egy élményből, egy olvasmányból vagy egy váratlan inspirációból. Néha hosszabb ideig nem írok semmit, de amikor kicsit megnyugszom, mindig érkeznek új ötletek a mindennapokból – világított bele az alkotói folyamat egy szeletébe az írónő.