A polgármester kedden az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a tiszás előválasztásról, a Fidesz politikájáról, de szóba került a Versenyképes Járások Program, sőt, egy időjárás-jelentés kapcsán még Ölelő Olga is.
Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy az előválasztás győztesét minden körülmények között támogatni fogja, Magyar Péterre utalva pedig úgy fogalmazott: „Akkor is támogatom, ha nem kéri, sőt, ha tiltakozik ellene, akkor is„. Hozzátette, mindenkit arra buzdít, hogy az egyetlen, a Fidesz leváltására alkalmas erőt támogassa.
A politikus ugyanakkor tisztában van vele, hogy a kormányoldal mindent bevet majd a tiszás jelöltek lejáratására, beleértve a mesterséges intelligenciát is. A szerkesztő Rónai Egon Magyar Péterről is kérdezte, melyre úgy reagált, hogy a Tisza vezetője szerinte sokat fejlődött az elmúlt egy évben, de „őszintén szólva nekem elég az, ha a bűnözőket börtönbe juttatja„.
A polgármester kitért a Versenyképes Járások Programban elért sikerre is, kiemelte: abból, hogy immár Hódmezővásárhelyet is bevonják, látszik, hogy
a harcos kiállás az üdvözítő egy diktatúrában.
„Hódmezővásárhely csodálatosan fejlődik” – mondta, majd rögtön megemlítette Thomas Dambo dán művész vásárhelyi trollszobrát, Ölelő Olgát, amely rengeteg turistát vonz a városba, olyan népszerű, hogy múltkor még a TV2 időjárás-jelentése is a troll lábaitól jelentkezett be.
A beszélgetésben szó volt a Tisza Párttól ellopott adatok ügyéről is, Márki-Zay elmondta, a Promenád nemcsak a lista adataiból dolgozhatott, hiszen cikkükben olyan információk is szerepeltek, amelyek nem származhattak onnan. Szerinte „ez a szintű megfigyelés, besúgóállam„, ami „Lázár Jánosnál és Orbán Viktornál működik”, az egyik oka lehet annak, hogy Magyar Pétert olyan sokat támogatják.
Márki-Zay a választási stratégia fontosságát is hangsúlyozta: figyelmeztetett a „kamujelöltekre” az ellenzéki oldalon, akik szerinte a Fidesznek kedveznek – itt külön megemlítette a nemrég létrejött Humanistákat. „A Fidesz úgy alakította a választási szabályokat, hogy a bejutás esélyük nulla, őszintén szólva. Az ő indulásuk csak a Fidesznek jó”.
Végül megerősítette, hogy saját pártja, az MMN nem indul, de állampolgárként minden lehetséges módon részt vesz a kormány leváltásában:
Úgy veszünk részt, mint állampolgárok. Mindenben segítjük ennek a rendszernek a leváltását.