Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje Brüsszelbe látogatott, ahol az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) munkatársaival és vezetőivel találkozott. A látogatás középpontjában a korrupció elleni küzdelem és az uniós források védelme állt. Élőben jelentkezett be Márki-Zay Péter az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) előtt, ahol ottani nyomozókkal és vezetőkkel tárgyalt. „Magyarországon a pedofília és a megfélemlítés, lejáratókampányok, minden aljasság mellett az alapvető probléma a korrupció. Ezért is látogattam el ma ide, Brüsszelbe, az OLAF központjába, ahol az itteni nyomozókkal és vezetőkkel beszélgettünk arról, hogy hogyan lehet segíteni az ő munkájukat, hogy Magyarországon minél kevesebb uniós pénzt lehessen ellopni” – fogalmazott Márki-Zay.
A polgármester felidézte a hódmezővásárhelyi korrupciós ügyeket, különösen az Elios-botrányt, amelyben az OLAF vizsgálatai súlyos szabálytalanságokat tártak fel. „Ugye annak idején az Elios-botrányt pont az OLAF tárta fel, részletesen bizonyították, hogy Lázár és Tiborcz hogyan lopták el a közpénzek milliárdjait ebben a projektben.” Márki-Zay hangsúlyozta: bár az OLAF javaslata alapján az Európai Unió nem támogatta a projektet, Magyarországon nem történt vádemelés. „Tiborcz István, Orbán Viktornak a veje, és Lázár János mind a mai napig szabadlábon vannak. Az, hogy milyen módon csaltak, loptak, vagy hogyan volt összejátszás az elvileg független szereplők között, az jól dokumentált” – mondta.
A találkozón szóba kerültek más hódmezővásárhelyi ügyek is, amelyeknél szintén uniós pénzek tűntek el. „Beszéltünk arról, hogy milyen más módszereket alkalmaz még a korrupt fideszes kormány, és annak különböző szervei, önkormányzatai az európai szabályok és átláthatóság kijátszására.” Márki-Zay kiemelte: Hódmezővásárhelyen több korrupciós ügyet sikerült feltárniuk, és a jövőben is minden gyanús esetet azonnal bejelentenek az OLAF-nak. „A jövőben is, amire Önöket is biztatom, minden alkalommal, amikor hasonló visszaéléseket látunk, akkor az OLAF-hoz feltárjuk ezeket. Természetesen már most is nagyon sok ilyen bejelentést kapnak, de még több bejelentés segítheti a munkájukat.”
Példaként említette, hogy korábban voltak olyan vásárhelyi ügyek, amelyekről bár helyben részletes feltárások készültek – például Horváth András, a NAV volt munkatársának köszönhetően –, hivatalos bejelentés mégsem érkezett Brüsszelbe. „A jövőben ebben fogunk alaposabban eljárni és segíteni.” Márki-Zay arról is beszélt, hogy a még folyamatban lévő uniós projektek vizsgálata továbbra is lehetséges. „Még fenntartási időszakban lévő projekteket most is tudnak vizsgálni, és fognak vizsgálni.”
Hangsúlyozta, hogy Brüsszelben sok magyar nyomozó dolgozik az OLAF-nál, akik segíthetik a korrupció elleni küzdelmet. „Segítenek Önöknek, ne hagyjuk, hogy ellopják a közös uniós forrásaikat.” A politikus szerint Magyarország továbbra is a következmények nélküli ország benyomását kelti, ahol a felelősök elkerülik a büntetést. „Még mindig szabadlábon vannak azok a fideszes bűnözők, meg Orbán Viktor rokonai, akik már egyszer lebuktak. Az Orbán család gazdagodása mögött jelentős részben az áll, amit az OLAF is ismer: hogyan lopják el az unió pénzeit.”
Márki-Zay zárásként kijelentette: valódi felelősségre vonás csak rendszerváltással érhető el. „Ehhez most kormányváltás és rendszerváltás kell. Ne legyünk többé következmények nélküli ország.”