Márki-Zay Péter: a BYD-hoz érkező vendégmunkások „csúszhattak át” a TBC-szűrővizsgálatokon

Egyelőre egyetlen tanárnőnél mutatták ki az aktív TBC-fertőzést Hódmezővásárhelyen, a Szent István Általános Iskolában. Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos videóban kérte a szülőket és az érintetteket együttműködésre, a hatóságok több száz kontakt szűrését rendelték el. A polgármester úgy értesült, kínai vendégmunkások „csúszhattak át” az egyébként kötelező szűrővizsgálaton. A város vezetése nyugalmat és együttműködést kér a szülőktől.

Egyetlen pedagógus megbetegedése miatt indult járványügyi eljárás Hódmezővásárhelyen. A tanárnő a Szent István Általános Iskola mindkét tagintézményében tanított, ezért a hatóságok széles körű szűrést rendeltek el. A helyzetről Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos hétfőn este Facebook-videóban beszélt.

A polgármester elmondta, Takács Péter egészségügyi államtitkár vasárnap kereste meg, és kérte az önkormányzat segítségét. A vizsgálatokat és az intézkedéseket a kormányhivatal koordinálja, a város együttműködik a járványügyi szakemberekkel. Márki-Zay Péter hangsúlyozta, a folyamat akkor működik jól, ha az érintettek részt vesznek a szűréseken.

Az eddigi adatok szerint mintegy 250 kontakt személyt vizsgálnak, közülük 62-en közvetlen kapcsolatban álltak a fertőzött pedagógussal. A szűrés célja annak megállapítása, ki fertőződött meg, és van-e olyan érintett, aki továbbadhatja a baktériumot. Elkülönítésre csak azoknál van szükség, akik fertőzők is.

Berényi Károly arról beszélt, a vizsgálat hatósági eljárás, amelyen részt kell venni. A 18 év alatti gyermekeknél vérvétellel vizsgálják a fertőzést, felnőtteknél indokolt esetben mellkasröntgen készül. A gyermekorvos hangsúlyozta, hogy egyszerű, rutinszerű vizsgálatról van szó.

Felidézte azt is, hogy Magyarországon évtizedek óta kötelező a BCG-oltás csecsemőknél, amely a súlyos TBC-s megbetegedések ellen nyújt védelmet. A betegség ma már ritka, ugyanakkor egyes baktériumtípusok oltás mellett is okozhatnak fertőzést, ezért fontos a szűrés és a szükséges kezelés.

A városvezetők elmondása szerint egyelőre nem sikerült megállapítani, kitől kaphatta el a fertőzést a tanárnő. Márki-Zay Péter a videóban azonban azt is megosztotta, hogy egészségügyi intézményekben dolgozó ismerőseitől úgy értesült, hogy Csongrád-Csanád megyében megnőtt a TBC-s esetek száma, amit kínai vendégmunkások megjelenésével hoznak összefüggésbe. Rákérdezett a főispánnál arra, hogy a BYD-hoz érkező vendégmunkásokat szűrik-e, és azt a választ kapta, hogy a hatóságok elvégzik a szükséges vizsgálatokat – értesülése szerint ezen a szűrővizsgálaton azonban körülbelül ötvenen „átcsúszhattak”, az ő esetükben merült fel TBC-gyanú. Hozzátette, pontos számokról nincs hivatalos információ, mert ezek nem nyilvános adatok.

A polgármester óvatosságra intette a lakosságot, a kormányt pedig arra kérte, hogy a magyar lakosság védelmét ebben a kérdésben is kezelje kiemelten. A városvezetés arra kéri a szülőket és az érintetteket, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, és vegyenek részt a vizsgálatokon.

Hétfőn este hat órakor a Szent István iskolában szülői tájékoztatót tartottak, ahol járványügyi szakemberek válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

A város vezetése jobbulást kívánt az érintett pedagógusnak, és hangsúlyozta, a cél a fertőzés további terjedésének megakadályozása.

Berényi KárolyMárki-Zay PÉterszent istván iskolaTBCVásárhely