Márai pontgyűjtő játékot indított a Németh László Városi Könyvtár

Az április 11-ig tartó játékban pontokat az előadásokon való részvétellel, kvíz kitöltésével, de akár tagajánlással is lehet szerezni. Az első három legtöbb pontot gyűjtő helyezett könyvutalványt kap.

A 125 éve született Márai Sándor író tiszteletére a Németh László Városi Könyvtár sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Az elnyert félmillió forintnak köszönhetően indult el tegnap este egy négyalkalmas Márai-előadássorozat. A cél, hogy minél szélesebb körben megismerjék Márai életművét, valamint a könyvtár személyes és online szolgáltatásait.

– Hirdettünk egy pontgyűjtő játékot is, amely ezzel az alkalommal indult. A lényege az olvasás népszerűsítése, illetve a könyvtári szolgáltatások bemutatása – árulta el Domjánné Szénási Edit könyvtárigazgató.

A kvízfüzet, amely a könyvtárban érhető el, nagyon változatos feladatokat tartalmaz. Vannak olyanok, amelyeket csak egyszer lehet teljesíteni, és olyanok is, amelyek akár többször is megoldhatók, s különböző pontokat érnek.

– Vannak tudásalapú feladatok, például kvíz Márai Sándor életéről és munkásságáról, valamint könyvtárhasználati feladatok is, amelyek a katalógus használatához, a folyóirat-kölcsönzéshez és más könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódnak. Pont jár a játék népszerűsítéséért és a könyvtári programok látogatásáért is. Emellett bónuszpontokat is lehet szerezni, például tagtoborzással. Szeretnénk, ha minél többen megismernék szolgáltatásainkat, és be is iratkoznának a könyvtárba – tette hozzá az igazgató.

Az április 11-ig (mely nem csak József Attila, de Márai Sándor születésnapja is) legtöbb pontot összegyűjtő olvasó 20 ezres, a második 15 ezres, a harmadik 10 ezer forintos könnyvásárlási utalványt vehet majd át.

Domjánné Szénási EditHódmezővásárhelyMárai SándorNémeth László Városi Könyvtárpontgyűjtő kártyaVásárhelyvásárhelyi hírek