Márai Sándor író születésének 125. évfordulója tiszteletére újabb rendezvényt tartottak csütörtökön este a Németh László Városi Könyvtárban, ahol Cserjés Katalin irodalomtörténész Márairól, a költőről tartott érdekfeszítő előadást.
Márai Sándort, akit a legtöbben A gyertyák csonkig égnek vagy az Egy polgár vallomásai című regények írójaként ismernek, fiatal korában költőként is kipróbálta magát. Első verseit 14 éves korában írta, és költőként 48 esztendősen vetette papírra az utolsót.
– Nem tisztem, hogy Márai költészetét elemezzem vagy minősítsem, de a vele foglalkozó irodalomtörténészek és kutatók – például Szegedy-Maszák Mihály vagy Mészáros Tibor – egyaránt azt írják, hogy költészete nem ér fel prózájának színvonalával. Verseire nagyon erős, személyes vallomásosság jellemző, és két legismertebb, legjelentősebb költeménye, a Halotti beszéd és a Mennyből az angyal sem mentes a belső hibáktól. Ám olvasás közben ezen nem szoktam gondolkozni: úgy olvasom őket, ahogy vannak, és azt látom, hogy rendkívül tartalmas a lírája is, amelyben sokszor szinte prózára vált. Sokat beszél bennük önmagáról, furcsa, sajátos szerkezeteket, hosszú mondatokat használ. Aztán egyszer csak abbahagyja, vagy hirtelen vált – számomra éppen ezek teszik különösen érdekessé a verseit. Az is kiderül belőlük, hogy már nagyon fiatalon is végtelenül önkritikus volt, kemény önmagával szemben; felkészült egy pályára, és talán úgy érezte, el is veszhet ebben a világban – mondta Cserjés Katalin.
Márai verseiben alapvetően önmagáról, saját problémáiról, gondolkodásáról, a sorsról, az életről, a hazáról, elképzelhető jövőjéről és Európáról írt.
Hogy milyenek is ezek a versek, azt az est résztvevői Rácz Attila versmondó tolmácsolásában hallott költeményekből érezhették, érthették meg.