Magyar Péter szerint a Fidesz már a vereségre készül

„Hogy mekkora pánikban van a Fidesz, az abból is látszik, hogy aktivizálták az eddig fedésben nekik dolgozó szatelitpárt elnökét, Toroczkai Lászlót” – jelentette ki Magyar Péter, a TISZA elnöke élő videóbejelentkezésében, majd cáfolta A Mi Hazánk elnökének az utóbbi napokban vele szemben megfogalmazott vádjait. A TISZA választási esélyeiről beszélve kiemelte, szerinte a Fidesz már a vereségre készül.

Saját belső méréseik jelenleg a Medián korábbi kutatásához hasonlóan „az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a TISZA javára„- jelentette ki a TISZA elnöke. A Nemzeti Menetre illetve a Fidesz Békemenetére is reflektált Magyar Péter keddi élő bejelentkezésében: elmondása szerint a TISZA rendezvényén „legalább háromszor annyi békés, derűs, hazaszerető magyar vett részt, mint a fenyegetéssel, zsarolással és uszító propagandával összeverbuvált falubuszokkal odautaztatott orbáni háborús gyűlésen.” Orbán a vereségre készül, jegyezte meg, ami véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofonba elejtett mondatokból, de abból is kiderül, hogy az utolsó pillanatban felgyorsult a nemzeti vagyon elkótyavetyélése.

Reagált a március 15-i ukrán zászlós provokációval kapcsolatban is, mint elmondta: „Kiderült, hogy a bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót…Hiszen az ukrán zászlós fiatalok közvetlenül az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével pózoltak, és az állampártot támogató üzenetet posztoltak.”

Szerinte Orbánék a TISZA gyűléseit próbálják másolni a miniszterelnök legújabb országjárásával, azonban már az első helyszínen, Kaposváron jóval kevesebb érdeklődő előtt, mint amikor ő volt ott.

Hogy mekkora pánikban van a Fidesz, az abból is látszik, hogy aktivizálták az eddig fedésben nekik dolgozó szatelitpárt elnökét, Torockai Lászlót. A Mi Hazánk elnöke az utóbbi napokban ki se jön a propagandatévéből, és a kínos sajtótájékoztatóiról szinte élőben számol be a teljes orbáni propaganda

– hívta fel a figyelmet, majd Toroczkai vele szemben megfogalmazott vádjait egyenként cáfolta.

Legyen mindenki számára világos, hogy aki április 12-én a Mi Hazánkra szavaz, az Orbán Viktor korrupt hatalmának megtartásához adja a voksát

– jelentette ki a TISZA elnöke.

FideszMagyar PéterMI HazánkNemzeti menetToroczkai László