Magyar Péter Székesfehérváron: Magyarország a Nyugat része Szent István óta

Orbán Viktor tusványosi beszédével egy napon Magyar Péter Székesfehérváron lépett színpadra. Kimondta, hogy Magyarország egyértelműen a Nyugat része, Szent István, sőt, Géza óta. Létrehozna egy diplomatákat képző akadémiát, a jelen és a jövő vitás kérdéseit nem az erőpolitika, hanem tárgyalásos úton kell megoldani, és erős kelet-közép-európai együttműködést ígért a V4-es országok mentén. Utóbbival arra reagált, hogy Lengyelország visszarendelte budapesti nagykövetét. Magyar beszédében ezúttal most sok volt a külpolitikai elem, de a beszéd második részében belföldi témákról is szót ejtett.

Magyarország helye Európában volt, van és lesz, szögezte le Magyar Péter beszédének az elején. A nyugati szövetség asztalánál kell ülni, nem ingázni. Viszont azt is egyértelművé tette, hogy konstruktív párbeszéd mentén, de vitázni kell az Unióval, mert nem mindenben értenek egyet. Erre példaként hozta fel Ukrajna gyorsított csatlakozását, valamint a közösség 2028-34 közötti költségvetését, amelyekkel nem tudnak teljes mértékben azonosulni.

Orbán a vasfüggöny prófétája lett

– fogalmazott Magyar Péter, aki feltette a kérdést, akarunk-e a továbbiakban is a NATO és az EU tagjai lenni. Az előbbi a biztonságunk garanciája. Itt Oroszországot egyértelműen háborús agresszornak nevezte.

A Tisza hatalomra kerülve kormányon törekedni a fog a szomszédokkal, valamint a legrégebbi szövetségeseinkkel – kiemelten a lengyelekkel – történő jó viszonyra. Az esetlegesen megalakuló kabinetük első útja Varsóba, a második Bécsbe vezetne, és csak utána Brüsszelbe, ahonnan addig haza se jönnének, mondta képletesen, amíg az országnak járó uniós pénzeket meg nem kapják.

Magyarország a világ legerősebb katonai szövetség, a NATO-tagja. Ebből kikandikálni, a leggyengébb láncszemének lenni, oroszokkal kokettálni, orosz hekkereket beengedni a külügyi szervekre, nem szabad

– jelentette ki a Tisza Párt vezetője.

Szerinte a magyar állam de facto működésképtelen, így a 2026-os választás kvázi egy Orbán elleni népszavazás is lesz, ahol arról kell majd dönteni, Magyarország bennmarad-e az EU-ban és a NATO-ban. Leszögezte azt is, hogy „mi az egri nők, a Hunyadiak, és nem az Apró Antalok és az Orbán Balázsok országa vagyun”, illetve azt ígérte, hogy a Tisza mindenkit képviselni fog, a fideszeseket és a párton kívülieket is.

2026-os országgyűlési választásokFideszMagyar PéterNATONyugatOrbán Viktororosz-ukrán háborúTisza Párt