A miniszterek döntései átláthatóak lesznek, az összeférhetetlenségi helyzeteket kezelni fogják, a szabályok mindenkire érvényesek lesznek, rám is – fogalmazott pénteki bejelentkezésében a leendő kormányfő.
Mint arról hírt adtunk, Melléthei-Barna Mártont jelölte Magyar Péter igazságügy-miniszternek. Mivel ő a húgának a férje, vagyis családi kapcsolatban állnak, a leendő miniszterelnök szükségét érezte, hogy reagáljon.
Magyar ma azt mondta, az igazságügyi miniszteri feladatra olyan személyt keresett, aki képes a Fidesz által lerombolt jogállam helyrehozatalára, a szakmai felkészültsége is megkérdőjelezhetetlen és állítása szerint a jelölésében nem a politikai számítás játszott szerepet. Melléthei-Barna Mártont egyetemista kora óta ismeri és az elején, 2024. februárja óta rendszerváltó közösségük tagja.
Jóval a közösségünkhöz való csatlakozása után kötötte össze az életét a húgommal. Emiatt természetesen különösen fontosnak tartom, hogy munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze és minden döntése átlátható legyen. Ezzel tudja megerősíteni a minisztériuma iránti bizalmat és bizonyítani az alkalmasságát. Sokan sokféle áldozatot hoztak az utóbbi két évben a hazájukért és a rendszerváltás tisztaságának megőrzéséért. Most a régóta bíróként dolgozó húgom is hoz egy újabb áldozatot és a férje, illetve az én kormányzati megbízatásom idejére felfüggeszti az aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljük
– jelentette ki a leendő miniszterelnök.