Magyar Péter ismét Vásárhelyre jön

A Tisza Párt vezetője március 24-én 19 órakor a Dr. Rapcsák András úton fog nyilvános fórumot tartani városunkban.

Magyar Péter aktuális országjárásának keretében kedden kora délutántól Sükösd nagyközségen, Kiskunfélegyházán, Sándorfalván, majd Hódmezővásárhelyen fog nyilvános gyűlést tartani.

Az ellenzék vezetője szűk két éves politikai pályafutása alatt eddig háromszor is járt városunkban. Először 2024 májusában, az összevont önkormányzati és EP-választások előtt bő két héttel jelent meg a Kossuth téren, majd 2025 márciusában a Népkertben tartott gyűlést, illetve ugyanabban az évben nyár végén a Szent István téren beszélt a komoly számban összesereglett közönségnek. Ez utóbbi alkalommal Márki-Zay Péter át is adott neki egy levelet a vásárhelyi polgárok nevében.

HódmezővásárhelylátogatásMagyar PéterMárki-Zay PéterországjárásTisza Pártvásárhelyi hírek