Ma délután egy kedves Orbán-búcsúztató a BFMK előtt

„Már készülünk miniszterelnökünk vasárnapi vásárhelyi látogatására”, írta Facebook-oldalán Márki-Zay Péter pénteken este.

Kihelyeztük pártunk és kormányunk első emberét köszöntő molinót a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ homlokzatára, csak úgy, felelősségünktől vezéreltetve és utolsó üzenetünkként

fogalmazott a polgármester, aki azt a szombati eseményt harangozta be, amelynek keretében „a vasárnapi vezér-vizit előtt, szombaton egy szerény, családias ünnepség keretében 4 órakor búcsúzunk a miniszterelnökként utoljára Vásárhelyre látogató Orbán Viktortól”.

A program szerint „lesz egy kis színpad, ahol Alpár Gyuri drávaszerdahelyi volt polgármesterrel fogalmazzuk meg búcsúüzeneteinket. Felidézzük Orbán és bűnszervezete tagjainak egy-egy emlékezetesebb mondatát, lesznek jó zenék, valamint narancsos tea és narancsbukta is, a készlet erejéig”. Aki szeretne, az aszfaltra is rajzolthat.

Utóiratként a polgármester hozzátette, továbbra is várja miniszterelnököt „egy kézfogásra és egy finom teára a városházánkra”.

Fotó: Márki-Zay Péter / Facebook

A rendezvény megszervezésében a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület is közreműködik. A polgármester korábban is hangsúlyozta, a találkozó nyitott, bárki csatlakozhat, aki szeretné véleményét békés, közösségi formában kifejezni.


Alpár GyörgyBFMKbúcsúzásFideszHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterOrbán Viktorvásárhelyi hírek