Lopáson kaptak egy kormánytisztviselőt, aki megpróbált kibújni a büntetőügy alól

Rendőrt hívtak a balassagyarmati Lidlben, miután valakit lopáson kaptak az önkiszolgáló kasszáknál. Az eset még augusztus végén történt, és sokáig nem is kapott nyilvánosságot, szeptember végén írta meg röviden a NOOL vármegyei hírportál. Időközben kiderült, hogy egy Nógrád vármegyei kormánytisztviselőről van szó, aki a Telex információi szerint vezető beosztásban van.

A lap úgy tudja, hogy az elkövető csak egy mikrohullámú sütőt fizetett ki, és úgy távozott az önkiszolgáló kasszától, hogy egy kosárnyi – nagyjából 70 ezer forint értékű – egyéb termékért nem fizetett. A Lidl megerősítette, hogy volt ilyen eset, és közölték, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított, de több részletet nem árultak el.

Egyszerű bolti lopást sokszor csak szabálysértési eljárás követ, a balassagyarmati bevásárlókosár azonban úgy meg volt pakolva, hogy értéke alapján a lopás már bűncselekménynek minősült – mivel 50 ezer forintnál nagyobb tételről van szó. Az ügyben előbb a rendőrök intézkedtek, akik meggyanúsították a tisztviselőt, majd szeptember végén már a Balassagyarmati Járási Ügyészség vette át az ügyet.

Az ügyészség a Telexnek azt írta, hogy az eljárás során a gyanúsított elismerte, hogy bűnös, viszont kérte, hogy közvetítői eljárásra tereljék az ügyét. Ez egy alternatív rendezést jelent, amivel elkerülhető a bírósági ítélet, és az áruházlánccal megegyezés keretében rendezhették volna az ügyet. Az ügyészség ezt a kérelmet elutasította, mondván, hogy ezzel nem érvényesülnének a büntetőeljárás alapelvei. Az ügyészség szerint

a cselekmény jellegére és a gyanúsított személyére figyelemmel a büntetőeljárás lefolytatása nem mellőzhető.

Az ügyészség álláspontja az, hogy ha közvetítői eljárással zárnák le az ügyet, az ellentétes lenne a büntetéskiszabás céljaival. Szerintük ez a megoldás nem szolgálná a prevenciót sem a társadalomra, sem pedig az elkövetőre nézve. A döntés ellen még lehet fellebbezni, azt már a Nógrád Vármegyei Főügyészség fogja elbírálni.

Balassagyarmatbolti lopáskormánytisztviselőkövetítői eljárásNógrád vármegyeügyészség