A Költségvetési Bizottság hétfői ülésén a fideszes képviselők nem szavazták meg a gyermekvédelmi dolgozók béremelését, ahogyan az 1500 forintos emelést sem, ami egy gyermek egy napi étkezésére jutott volna – számolt be a javaslatot benyújtó Jámbor András ellenzéki képviselő közösségi oldalán.
„Néma csöndben, egyetlen hozzászólás nélkül szavazták le a fideszes képviselők a gyermekvédelmi dolgozók béremelését, és azt az 1500 forintos emelést is, ami egy gyermek egy napi étkezésére jutott volna – a költségvetési bizottságban. 20 percig kértük őket, hogy szólaljanak meg, de egy sem akadt, akinek lett volna szava ahhoz, ami a gyermekvédelemben zajlik” – írja a képviselő bejegyzésében, majd név szerint felsorolja a hat fideszes honatyát.
A videóban azt is elmondja, hogy 2024. novemberében már Orbán Viktor miniszterelnök is tett ígéretet a gyermekvédelmi dolgozók béremelésére, amire Gulyás Gergely ráerősített idén májusban.
2023 februárja óta fejenként napi 1500 forintot költhetnek a gyermekotthonok étkezésre, ez az összeg azóta nem emelkedett. A Népszava számolt be nemrégiben arról, hogy egy diplomás szociális munkás átlagkeresete nem érte el a bruttó 400 ezer forintot és, míg Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a gyermekvédelemben bruttó 460 ezer forint az átlagbér.