Lemondott a legfőbb ügyész

Az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt. Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon – fogalmazott szerdai közleményében Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, aki egyúttal be is nyújtotta a lemondását.

Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere. Ennek egyértelművé tétele érdekében ma – az ideiglenes köztársasági elnök útján – az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatommal benyújtottam a lemondásomat, kezdeményezve, hogy megbízatásom 2026. augusztus 25-vel szűnjön meg – közölte Nagy Gábor Bálint ma délután.

Elmondása szerint az utóbbi időszakban a személyén keresztül sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általa vezetett szervezetet, annak ellenére, hogy „a megbízatásomat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembevéve láttam el.”

A távozó legfőbb ügyész szerint a politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó – megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen.

Rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával

– írta Nagy.

legfőbb ügyészLegfőbb ÜgyészséglemondásNagy Gábor Bálint