Magyarországról kerülhetett ki Ausztriába a száz éve lappangó Afrikai herceg portréja című Gustav Klimt-kép – a műtárgykereskedő cég eddigi narratívájával szemben –, amelyet a bécsi székhelyű Wienerroither & Kohlbacher Galéria által idén márciusban az egyik legtekintélyesebb műtárgyvásáron mutatott be.
A hvg360 cikke szerint a 15 millió eurós Klimt-festményt az Építési és Közlekedési Minisztérium engedte ki az országból, mint különösebb örökségvédelmi értékkel nem rendelkezőt, mert súlyos mulasztást elkövetve nem ismerte fel azt.
Mint a Der Standard megtudta, a magyar hatóságok úgy nyilatkoztak 2023. július 21-én, hogy a festmény, három társával együtt, a műemléki hatóság engedélye nélkül kivihető az országból. A lap ezt bizonyító dokumentummal is rendelkezik. A cikkben megjegyzik, hogy a magyar hatóságoknak nem volt tudomásuk arról, hogy a képet Klimt festette, valószínűleg ismeretlen művész alkotásaként kértek rá kiviteli engedélyt.
Ugyanakkor a lap értesülése szerint rendelkeztek a kép színes fotójával, és a kulturális örökségvédelmi szakemberek „valószínűleg figyelmen kívül hagyták” a „Gustav Klimt Estate” feliratot, amely a festő hagyatéki tárgyaira rákerült és amely már a restaurálás előtt is látható volt a festményen vállmagasságban.
A tulajdonos azért kérhetett kiviteli engedélyt, hogy legálisan kivihesse, és eladhassa a művet Bécsben, immár Klimtként, jóval magasabb összegért, mint amennyit itthon kapott volna érte. Persze a magyar hatóságnak be kellene tudni bizonyítani, hogy megtévesztették, nem pedig ők nem végezték jól a munkájukat.
Hasonló botrány Magyarországon még nem volt.