Lázár János is elment Moszkvába Orbán Viktorral

A Fidesz választási kampányának mindhárom oszlopa Moszkvába látogatott, pénteken délelőtt érkeztek. Orbán állítólag energetikai kérdésekről tárgyal majd az orosz elnökkel. A miniszterelnök kíséretében Lázár János is megjelent.

Magyar idő szerint nem sokkal 11 óra után landolt Orbán Viktor gépe a moszkvai Vnukovo repülőtéren. Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-posztjából az is kiderült, hogy vele együtt érkezett Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint helyettese, Csepreghy Nándor is.

A magyar kormánygép leszállása után nem sokkal a Kreml Telegram-csatornájára feltöltött videón az látszott, hogy miközben az orosz elnök és a magyar miniszterelnök érkezésére vártak, Szijjártó Péter hosszabban beszélgetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Szijjártó és Lázár mellett Bíró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is jelen volt a tárgyalások előtti sajtótájékoztatón. Orosz részről Putyin mellett részt vesz a megbeszélésen az elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov, a külügyminiszter, Szergej Lavrov, valamint a miniszterelnök-helyettes, Alekszandr Novak. Az 54 éves, donyecki születésű politikus korábban éveken át energetikai miniszter volt, és jelenleg is az üzemanyag-ellátás felügyelete tartozik hozzá – ez az Ukrajna elleni háborúban is kulcsfontosságú terület Oroszország számára.

Orbán és delegációja hajnali 4 órakor indult Budapestről. A miniszterelnök felszállás előtt interjút adott a közmédiának; a nem sokkal fél 6 előtt megosztott, „Irány Moszkva!” című videóban többek között arról beszélt, hogy látogatásának célja a magyarországi energiaellátás biztosítása télre és a következő évre is, méghozzá megfizethető áron.

Az orosz elnöki szóvivő szerint Orbán és Putyin tárgyalásán részt vesz majd az elnök külpolitikai tanácsadója és Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes is. A Kreml honlapján szereplő adatok alapján Putyin eddig tizenkétszer találkozott Orbánnal, legutóbb 2024 júliusában.

A miniszterelnök delegációjában meglepetésszerűen felbukkanó Lázár János részvétele némiképp váratlan, hiszen korábbi moszkvai látogatásokon nem tartott Orbánnal, ugyanakkor ott volt a washingtoni Orbán–Trump-találkozón. Az amerikai út után a Rádió7-ben részletesen kifejtette, hogy ő Orbánnal és Szijjártóval együtt a Fidesz három választási alappillérének egyike.

„A mi nézeteink nemzetközi ügyekben elképzelhető, hogy nem esnek mindenben egybe, de olyan atmoszférát teremtettünk közösen, amelyben minden kérdést meg lehet vitatni” – mondta Orbán Viktort köszöntve Vlagyimir Putyin a pénteki moszkvai találkozón. „Ez módot ad nekünk arra, hogy ne csak beszélgessünk, de megoldást is kereshessünk a kérdésekre.”

Putyin nagyra értékelte Orbán Ukrajnával kapcsolatos „kiegyensúlyozott véleményét”. Orbán Viktor Putyinnak válaszolva azt mondta, hogy „történelmi víziókban sokat tettünk a két nép együttműködéséért, és nagyon remélem, még sokat is fogunk tenni”. Megköszönte Putyinnak a tárgyalás lehetőségét, azt mondta, hogy ez a 14. alkalom, hogy miniszterelnökként találkozhat az orosz elnökkel. Majd azzal folytatta, hogy Magyarország szuverén külpolitikát folytat. A miniszterelnök szerint Magyarország és Oroszország kapcsolatai folyamatosak, fontos területeken van együttműködés, ebből nem is adtak fel semmilyen külső nyomásra.

Orbán azt mondta, hogy Magyarország energiaellátását továbbra is jelentősen meghatározza Oroszország, „az energiaellátás alapját az orosz energiahordozók jelentik most, és a jövőben is”. Nagyra becsüli a megbízható energiaszállítást. Ezt a kérdést szeretné megtárgyalni Putyinnal.

Orbán beszélt a háborúról is: Ukrajna Magyarország szomszédja, a háború erőteljes hatással van az ország gazdaságára, „jelentős gazdasági veszteségeket szenvedünk el, a katonai műveletek blokkolják a növekedést” – mondta. „El fogom önnek mondani, amit korábban is: Magyarország érdekelt a békében, és nagyon reméljük, hogy az asztalon fekvő békejavaslatok elvezetnek a tűszünethez és a békéhez.” A miniszterelnök szerint Magyarország kész hozzájárulni a béketárgyalások sikerességéhez. „Magyarország készen áll a béketárgyalások helyszínéül szolgálni” – mondta Orbán.

Putyin a gazdasági kapcsolatokat fejlesztendőnek tartotta: „Sajnálattal konstatáltam, hogy csökkent az áruforgalom 23 százalékkal, elsősorban a nemzetközi körülmények miatt. Ebben az évben azonban már 7 százalékos növekedést láttunk az áruforgalomban. Vannak kérdések és problémák, amelyeket meg kell vitatnunk az energetika területén”.

energialátogatásmoszkvaOrbán Viktor