Nem tartja-e aggályosnak azt, hogy egy megjelent videó szerint az ön gyermeke sofőrös kormányzati gépjárművel, rendőri és asszisztensi kísérettel közlekedik? – tette fel a kérdést írásban Tordai Bence (Párbeszéd) Lázár Jánosnak. Végül nem ő válaszolt és nincs is sok köszönet abban, amit írtak neki.
A kérdésre Lázár államtitkára, Ágh Péter azt írta, a miniszter a munkájához és személyes használatához biztosított állami autót nem veszi igénybe, a szóban forgó autónak csak üzembentartója a Magyar Állam. Továbbá amennyiben Lázár János és gyermeke „ugyanazon irányból ugyanazon irányba utazik, együtt utaznak. Eddig is így tették, ezután is fogják.”
Tordai Bence a Facebookon később kifejtette, senkit nem érdekel, hogy megvették-e vagy lízingelik-e ezt az autót, ezzel a kocsival szállítják a minisztert, közpénzből, vagyis ez egy kormányzati gépjármű. A Párbeszédes képviselő arra is felhívja a figyelmet, Lázár János nem ült az autóban, amikor a gyermekét vitték.
Akkor mégis miért kell egy sofőr, két rendőr és egy személyi asszisztens a huszonéves Lázár-gyerek fuvarozásához? Neki miért derogál a séta, a bringa, a BKK, a roller vagy bármi, amivel az emberek itt a városban közlekedni szoktak?
– írta Tordai, aki azzal zárta sorait, a közpénzek törvénytelen eltapsolása, vagy éppen a korrupció akkor sem menő, ha évtizedek óta csinálják, de ha már csinálják, legalább büszkék ne legyenek rá.