A hétvégén az első és másodosztály mellett megkezdődnek a magyar labdarúgó bajnokság harmadik vonalának a küzdelmei is. Az NB III-ban idén 64 csapat vesz részt 4 csoportban. A Hódmezővásárhelyi Futball Club gárdáját most is a Délkeleti csoportba sorolták, ahol 16 klub 30 bajnoki fordulót követően dönti el a végső sorrendet. A HFC 2023-ban ezüst, 2024-ben bronzérmes volt, a múlt idényben a 8. helyet szerezte meg, most viszont újra az élcsapatokhoz szeretne tartozni.
Több mint egy hónapja kezdte meg felkészülését az új bajnoki idényre a HFC felnőtt labdarúgó csapata. A keret edzőmeccsekkel, erőnléti tréningekkel, állóképességjavító futásokkal, valamint számos taktikai játékkombináció gyakorlásával készült. Az előző évekhez hasonlóan a HFC háza táján ezúttal is nagy volt a játékosmozgás.
Szűcs Róbert edző elmondta, hogy 11 játékos távozott, 9 érkezett, illetve közel 20 próbajátékost néztek meg, azokból sikerült 9, a csapat céljaihoz illeszkedő játékost kiválasztani. Úgy gondolja, a 22-es keretet ezzel feltöltötték, ami azt is jelenti, hogy próbálják a helyi neveléseket is beépíteni.
A HFC 6 edzőmérkőzésen 24 volt rúgott és mindössze 7-et kapott. Ezeken a mérkőzéseken már megmutatkozott, hogy a támadó szekcióba komoly erősítés jelent a rivális Gyula csapatától érkező, NB II-es-es tapasztalatokkal is bíró, Ilyés Tamás, aki elárulta, hogy szeretne gólkirály lenni, illetve hogy nagyon segítőkész társaságba érkezett.
A csapat a jó szezonkezdetben, a bajnokság végén pedig a dobogó elérésében bízik. Az új szezonban is meghatározó szerep hárulhat a mindössze 17 éves helyi nevelésű védőjátékosra, Herczeg Leventére, aki már a tavalyi szezonban stabil kezdőjátékossá vált a nagycsapatban. Őt a nyáron több helyről, például a Nyíregyháza második csapatából is keresték, azonban hű maradt a klubhoz erre az idényre is, elmondása szerint a jó közösség miatt, valamint mert itt több játéklehetőségre is számít.
A labdarúgó NB III-ban a hivatalos átigazolási időszak augusztus 31-gyel zárul, azonban a HFC a maga részéről lezártnak tekinti keretét.
A vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő bajnok nyitányon Siposék a tavaly idejében 9. helyen végző, Tiszaföldvárt fogadják majd. Szűcs Robert tanítványai mindenképp győzni szeretnének a hazai szezonnyitón.