hodpress.hu
  • facebook
  • twitter
  • google_plus
  • Email
hodpress.hu

Közösségi gyűjtést indított a Vásárhelyi Kosársuli

By Bottyán Róbert on 2022.06.24. péntek

Logópályázat kiírására indított közösségi gyűjtést a Vásárhelyi Kosársuli. A mintegy 300 fiatal kosarassal foglalkozó sportszervezet 27 éves logóját cserélné le. A gyűjtést már akár 1000 forinttal is segíthetik a csapat szurkolói, melyet az Adjukossze.hu oldalon ajánlhatnak fel – közölte szerkesztőségünkkel az egyesület.

A csapatnál úgy döntöttek, hogy 30 a éve szolgáló jóöreg hód logóját közösségi adománygyűjtésből újítják meg. A logópályázatot kiírásának teljes költsége kb. 260.000 forintba kerül, erre gyűjtenek. Kiemelték azt is, hogy mindig is büszkék voltak az egyesület mögött álló közösségre, amely most így is megmutathatja összetartóerejét.

Martonosi János, a Kosársuli alelnöke elmondta: az emblémájukon szereplő, már majdnem három évtizede szolgáló öreg, zsákoló hód utódját szeretnék megalkotni. A pályázatukra beérkező alkotásokból pedig majd közösségi szavazással választanák ki a legjobbat. Egy amerikai típusú sportlogót szeretnének készíttetni, melyen továbbra is ott lenne a jelképpé vált hód és a kosárlabda is. Az új, fiatalos és dinamikus alkotás alapszínei természetesen a kék és a sárga lesz.

A sportvezető közölte, a most indult gyűjtéshez bárki csatlakozhat, hiszen minden forint óriási segítséget jelent, így az 1000 forintos felajánlások is jó helyre kerülnek. Az adománygyűjtés ezen az oldalon érhető el, ahol néhány kattintás után bankkártyás fizetéssel támogatható a céljuk.

Bodrogi Bau Vásárhelyi KosársuligyűjtéslogóMartonosi János
  • Sport
Megosztás
Ajánlott írás

Eredményesen szerepeltek a Jégmadarak a Téli Balaton-átúszáson

Nem bírt egymással a HFC és a Szeged-Grosics

Százkét íjász versenyzett szombaton Vásárhelyen

Háromnyaras pontyok kerültek a megye vizeibe

Még pár napig pályázhatnak a vásárhelyi civilek és sportcsapatok

Ügyesen vívtak a vásárhelyi gyerekek Mórahalmon és Zágrábban is

Kiváló eredményeket ért el a vármegyei rendőrkapitányság csapata

  • Címlap
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Média ajánlat
  • Impresszum
  • Hír archívum
  • Facebook
  • Instagram
  • Werkblog
Asztali nézet