Közös eredményvárásra hívja a vásárhelyieket Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Hódmezővásárhely város gyorshír szolgálata Facebook-oldalon közzétett videóüzenetében közös esti eredményvárásra hívta a város lakóit a választás napján.

A polgármester hangsúlyozta: minden választás a demokrácia ünnepe, amelyen pártállástól függetlenül érdemes együtt részt venni. Ennek jegyében invitálta a vásárhelyieket, hogy közösen, békés hangulatban kövessék az eredmények alakulását.

Az esemény helyszíne Kossuth tér lesz, ahol az urnazárást követően, este fél nyolctól kezdődően várják az érdeklődőket. A tervek szerint kivetítőn mutatják majd a részvételi adatokat, valamint a körzeti és listás eredményeket, amelyeket helyben kommentálnak is.

Márki-Zay Péter beszédében kiemelte, hogy az esemény lehetőséget ad a kampányidőszak lezárására és a közösség megerősítésére. Mint fogalmazott, ideje maguk mögött hagyni a vitákat és az ellenségeskedést, és összefogni a városért és az országért.

A rendezvény családias hangulatban zajlik majd: a szervezők árusokat is meghívtak, így étel és ital is elérhető lesz a résztvevők számára. A polgármester szerint a közös szurkolás és az eredmények figyelemmel kísérése után mindenki nyugodtan zárhatja majd az estét.

A felhívás végén hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a demokrácia és a béke győzzön, függetlenül attól, melyik politikai oldal kerül ki győztesen.

A rendezvényre mindenkit várnak urnazárás után, ami pontban 19 órakor történik.

eredményváró rendezvényHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterVásárhelyvásárhelyi hírek