Január 22-én Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere tartja a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia nyitóelőadását – ezzel indul el Márki-Zay Péter polgármester új, mindenki számára nyitott és ingyenes előadássorozata.
„Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia” címmel indít nyilvános előadássorozatot Márki-Zay Péter, a város polgármestere. A kezdeményezés célja, hogy a közéleti, társadalmi kérdések iránt érdeklődők olyan előadóktól szerezzenek használható ismereteket, akik az adott témákban kiemelkedő tapasztalattal és rálátással rendelkeznek.
– Nem titkolt célom, hogy olyan embereket hívjunk meg előadóknak, akik egy-egy témakörben tapasztalattal és erkölcsi hitelességgel bírnak – fogalmazott portálunk kérdésére Márki-Zay Péter. Hozzátette: a Közéleti Akadémia nem pártpolitikai jellegű, és nem is egy száraz, unalmas rendezvénysorozat lesz. Inkább egy nyitott fórumot képzel el, ahol a résztvevők jobban megérthetik a mindennapjainkat meghatározó társadalmi, politikai és történelmi folyamatokat, az előadások után pedig személyesen is kérdezhetnek.
Az akadémia működéséről elmondta: mindenki számára nyitott és ingyenes lesz, az alkalmakat a városháza dísztermében rendezik meg. Évente két szemeszterrel számolnak: a téli–tavaszi szemeszter januártól májusig, az őszi pedig szeptembertől novemberig tart. Egy-egy évfolyam során összesen nyolc előadást terveznek, és azok, akik legalább hat alkalmon részt vesznek, az utolsó előadáson elismervényt kapnak az első évfolyam sikeres látogatásáról.
Arra a kérdésre, kiket várnak az előadásokra, Márki-Zay Péter hangsúlyozta: a Közéleti Akadémiát nem elitklubnak szánják. – Az előadások korosztályi megkötés nélküliek lesznek, mindazokra számítok, akiket érdekelnek a társadalmi kérdések, és szeretnének mélyebb megértést szerezni a közélet és a társadalom egyes területeinek működéséről – mondta.
Az előadók személye kapcsán elárulta: az egész éves program összeállítása még folyamatban van, több visszajelzésre is várnak, de a nyitóalkalom már biztos. Január 22-én, csütörtökön 17 órakor „Van-e mitől félniük a magyaroknak 2026-ban?” címmel Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere tartja az első előadást.
A cím szerinte jól tükrözi az akadémia szellemiségét. – Akik ismernek, tudják, hogy magam sem szeretem megkerülni a kényes kérdéseket, és szerintem fontos, hogy szembe merjünk nézni a valósággal. Jeszenszky Gézát ismerve biztos vagyok benne, hogy történészként és volt külügyminiszterként is átfogó képet tud adni Magyarország hazai és nemzetközi helyzetéről, mozgásteréről és az előttünk álló kihívásokról – fogalmazott.
Arra is rákérdeztünk, mi motiválta a rendezvénysorozat elindítását. Márki-Zay Péter szerint az elmúlt években egyre zártabbá és befelé fordulóvá vált a társadalmunk. – Mindenki a saját hangját akarja hallani, nincsenek értelmes, előrevivő viták, hiányzik a párbeszéd, és az emberek jelentős része elvesztette a bizalmát a közélet iránt – mondta. Úgy véli, ezen csak közösségépítéssel, edukációval és őszinte párbeszéddel lehet változtatni. Hozzátette: a valódi demokrácia csak ott működik jól, ahol a polgárok tájékozottak, és képesek önálló véleményt formálni. Az akadémia nem ígér mindenre kész válaszokat, de segíthet abban, hogy jó kérdéseket tegyünk fel, és elinduljon egy közös gondolkodási folyamat.
Végül arról is beszélt, mit tekintene sikernek. – Természetesen örülök, ha sokan lesznek, de a valódi sikerét abban látnám, ha valaki egy-egy előadás után hazamegy, és még napokig gondolkodik azon, amit hallott. Akkor már megérte – fogalmazott Márki-Zay Péter.