Az Országgyűlés elnöke először nem szerette volna megadni a szót a miniszterelnök-helyettesnek, mivel „annyira méltatlan és undorító, ami történt, hogy nem szabad komolyan venni”.
Kövér László volt a vendége a Harcosok órája című, Németh Balázs által vezetett, úgynevezett műsornak, amely „leleplezi az álhíreket”. Szóba került természetesen, amikor a házelnök szót adott múlt hétfőn az Országgyűlésben Semjén Zsoltnak – aki arról beszélt, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze –, ezután indult be igazán a rejtélyes „Zsolt bácsival” kapcsolatos ügy.
A házelnök azt mondta, hogy átfutott az agyán, amikor a KDNP-s politikus jelentkezett, hogy nem ad neki szót, mert egy pillanatig arra gondolt, hogy annyira méltatlan és undorító, ami történt, hogy nem szabad komolyan venni. A házszabály alapján azonban ezt nem teheti meg, ráadásul „látta a kétségbeesést az arcán”, hogy az nem lehet, hogy ne tudja magát megvédeni. Ez ugyanis több, mint bármelyik eddigi rágalom. Meg is bánta volta később, hogyha nem engedi a miniszterelnök-helyettest felszólalni.
Az Országgyűlés elnöke azt is hozzátette, hogy képzelje magát mindenki Semjén Zsoltnak és Rogán Antalnak a helyébe.
Amit Semjén Zsolt, meg Rogán Antal is mellette vádként, gyalázkodásként, rágalomként megkap, az bizonyos szempontból súlyosabb mint a gyilkosság. Erkölcsi értelemben súlyosabb bűn mint a gyilkosság, amit rájuk akarnak kenni teljesen alaptalanul, ártatlanul
– fogalmazott. Ezeknek az embereknek ugyanis vannak gyerekeik, szüleik, családjuk, ismert arcok. Úgy látja, hogy „ezt a mérget politikai boszorkánykonyhákban kotyvasztották össze”, nem pedig félhülye emberek találták ki.