Június 25-én volt 130 éve, hogy felavatták a Református Ótemplom orgonáját. Az évforduló alkalmából vasárnap délután 3 órától hálaadó istentiszteletet tartanak. A Soukenik János által 1896-ban készült két manuálos, húsz regiszteres orgonát Paulus Frigyes ezüstkoszorús orgonaépítő mester állította be.
Az Ótemplomi Zenés Tavasz koncertsorozat a református templom idén 130 éves orgonája előtti tisztelgés jegyében szerveződött. A kamara-, vonós-, szimfonikus és kóruskoncerteket követően a jubiláló Soukenik-orgonát szólaltatja meg hazánk egyik legelismertebb orgonistája, a többek között a Párizs Nagydíját is elnyert Pálúr János. Az ingyenes koncert előtt, vasárnap 15 órától hálaadó istentiszteletet tartanak a Református Ótemplomban, amelyen Fekete Károly tiszántúli püspök prédikál. Az ünnepi alkalomra ma, pénteken hangolta újra az 1896-ban készült két manuálos, húsz regiszteres orgonát Paulus Frigyes ezüstkoszorús orgonaépítő mester.
– Soukerik János szegedi orgonaépítőnek ugyan számos munkája ismert, de ennél a hangszernél kiemelendő, hogy egy Barker-rendszerű játéksegítő szerkezetet épített bele. Életében mindössze egyszer alkalmazott ilyen megoldást, és később soha többé nem épített hasonló szerkezetet orgonába. A játéksegítő célja az volt, hogy a billentés könnyebb legyen, különösen akkor, amikor a manuálokat összekapcsolják. Ilyenkor, ha az első manuálon lenyomnak egy billentyűt, a második manuál megfelelő billentyűje is megszólal. Egy regiszter ebben az esetben 54 hangot, vagyis 54 sípot jelent, és egy-egy hangszínt képvisel. Ha ebből 16 regiszter áll rendelkezésre, az 16×54 sípot jelent. A kevert regiszterek esetében egyszerre három-négy sípsor is megszólal. Ilyen például a Mixtúra, amelynek neve is arra utal, hogy több hangszín keveredik benne. Ennek köszönhetően rendkívül sokféle hangzás hozható létre az orgonán – világított rá a hangszer lényegére és tulajdonságaira Paulus Frigyes.
Hozzátette, hogy az orgona hangszín szempontjából számos hangszer tulajdonságait ötvözi. Több regiszter elnevezése is különféle hangszerekre utal, ugyanakkor az orgona mára önálló hangszerré vált, amely a liturgiában és a zenetörténetben egyaránt nélkülözhetetlen szerepet tölt be. Elektronikus hangszerekkel ezt a hangzást nem lehet hitelesen utánozni. Elméletileg csak úgy lehetne, ha minden egyes hanghoz külön hangszóró tartozna, ami akár 600 vagy 1600 hangszórót is jelenthetne, ez pedig nyilvánvalóan megvalósíthatatlan. Egy nyolc- vagy tizenhatlábas sípsor egyszerre akár fél köbméternyi levegőt is megmozgat, ezt a hangzást egy hagyományos hangszóró nem képes visszaadni.
– Az orgona restaurált állapotban van. A felújítás több ütemben történt. Korábban a szemközti karzaton állt, onnan telepítették át a jelenlegi helyére, miközben a méretei is megváltoztak. A karzatot ugyanakkor nem erősítették meg úgy, ahogyan azt eredetileg tervezték, ezért kisebb mozgás tapasztalható, ami gyakoribb karbantartást tesz szükségessé. A hangszer szerkezete, a bőrözés és a sípmű azonban teljes egészében felújított – mondta az orgonaépítő mester.
A mostani munkák során elsősorban intonálást végeztek, vagyis a hangzásbeli és hangminőségi problémákat javították ki, emellett megtörtént a hangolás is. A hangolás a sípok hosszának finom változtatásával történik, hiszen a síp hossza határozza meg a hangmagasságot. Ezt folyamatosan szabályozni kell, mivel a légnyomás, a páratartalom és a hőmérséklet is befolyásolja, ezért akár hetente is szükség lehet rá. Az intonálás során azt állítják be, hogy egy-egy síp milyen hangszínnel, milyen erővel, milyen karakterrel szólaljon meg. Ez már komoly szakmai tapasztalatot és elképzelést igényel. A restaurálás során azonban alapelv, hogy a szakember nem a saját elképzeléseit valósítja meg, hanem az eredeti állapotot igyekszik helyreállítani. Ennek érdekében megvizsgálják a fellelhető dokumentumokat, valamint más, hasonló Soukenik-orgonákat is, hogy minél hitelesebben tudják visszaadni az eredeti hangzást és kialakítást.
Természetes cél, hogy a vasárnapi koncerten a hangszer a lehető legtökéletesebb hangzást nyújtsa a közönség számára.
Hegyi Bálint, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség kántora azt mondta, hogy a hangszerre már az 1890-es évek előtt is lett volna igény, de a híveknek nem volt meg hozzá a megfelelő anyagi erejük. Végül 1895-ben Oláh Ferenc presbiter volt az, aki vállalta annak – akkoriban jelentősnek számító – ötezer forintos költségét, s így adományozta ezt a hangszert. Ezt követően pályázatot írtak ki az orgona megépítésére. Soukenik János olyan részletes és átgondolt tervet nyújtott be, amely elnyerte a hódmezővásárhelyi közösség tetszését, így ő készíthette el a hangszert.
Az orgona azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan szolgálja a gyülekezetet, rendszeresen karbantartják és használják.
Az orgona 2008 és 2012 között jelentős felújításon esett át, ekkor került át a keleti karzatról a nyugati karzatra. Az orgona rendszeres használata rendkívül fontos. Sokan úgy gondolják, hogy akkor őrizhető meg legjobban az állapota, ha csak a legnagyobb ünnepeken szólal meg, valójában azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A hangszernek szüksége van a folyamatos használatra. Az Ótemplomban ezért rendszeresen megszólal: az istentiszteleteken, az iskolai alkalmakon és más rendezvényeken is használják. Emellett igyekeznek orgonahangversenyeket is szervezni, évente legalább egy koncertet mindenképpen.
A most vasárnapi koncert különleges alkalom lesz. Időről időre világhírű művészeket is meghívnak a templomba, ezúttal pedig Pálúr János érkezik Hódmezővásárhelyre. A Párizsi Nagydíjas, Liszt-díjas orgonaművész egyben református kántor is, a budapesti Fasori Református Templom szolgálattevője, ahol egy kiváló hangszeren játszik. Személyében a református egyházzene egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük, aki orgonaművészetével és kántori szolgálatával egyaránt nagy megbecsülést vívott ki.
A művészt arra kérték fel, hogy a hálaadó istentiszteleten lássa el a kántori szolgálatot, és játékával örvendeztesse meg a gyülekezetet.
A vasárnapi alkalomnak további különlegessége is lesz. A fennmaradt iratokból kiderült, hogy amikor 1896. június 25-én délután 15 órakor felavatták az orgonát, a kórus a 33. zsoltárt énekelte az orgona kíséretével. Ezt a hagyományt most is szeretnék feleleveníteni.