A Cseresnyés kollégium ebédlője mögötti egyik fenyőből lett a város idei karácsonyfája. A mintegy 20 méteres fát szombat kora reggel vágták ki, majd szállították át a Kossuth térre, ahol beemelték az óriás fenyőtalpba. A jövő hét elején fel is díszítik.
A vásárhelyi önkormányzat az idén is várta a városi karácsonyfa-felajánlásokat, amelyekre ezúttal is rengetegen reagáltak. Végül szombat reggel a Cseresnyés kollégium ebédlője mögötti, mintegy 20 méter magas fenyőfát vágták ki motoros fűrésszel, majd két daruskocsi segítségével emelték fel a helyéről. A HMSZ Zrt. munkatársai a fa körülbelül hétméteres felső részét – ekkora szokott lenni a város karácsonyfája – fektették teherautóra, majd rendőrségi felvezetéssel szállították át a Kossuth térre, ahol beemelték a harang melletti óriás fenyőtalpba.
A fenyőt karácsonyfává a jövő hét elején díszítik fel, közben azonban már péntek este üzembe helyezték a karácsonyi gömböket a Kossuth téri szökőkút mellett, és világítanak a pavilonsor előtt elhelyezett (mű)fenyők is.
Az adventi koszorú is hamarosan a helyére kerül – már csak azért is, mert november utolsó vasárnapján, azaz András-napon itt gyújtják meg az advent első, a reményt jelképező gyertyáját.