Aki lemaradt az idén 60. Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola kerítéstárlattal zárult alkotómunkájáról, az is ki tud teljesedni Vásárhelyen, és népes közönség előtt mutathatja meg művészi tehetségét a Hódtói Szabadidőparkban. Jól látni milyen eredménnyel.
Vásárhely nem véletlenül a festők városa, már több mint száz éve. A nagy mesterek – Tornyaitól Hézsőig, Füstös Zoltántól Holler Lászlóig, Fodor Józseftől Kurucz D. Andrásig, és a sort folytathatnánk számos ma itt élő és alkotó művésszel – mellett időnként feltűnnek azok a kismesterek is, akik ugyan a helyi művészeti kánonban nem szerepelnek, és csoportos vagy egyéni kiállításokon még nem mutatták be tevékenységüket. Pedig itt vannak közöttünk, és kikövetelik maguknak a figyelmet ma, éppúgy, mint egy évszázada tették a „vadak”, az 1905-ben a párizsi Salon d’Automne kiállításán bemutatkozott festőcsoport, a Fauves („Vadak”) képviselte festészeti irányzat tagjai. A Henri Matisse köré csoportosuló művészek a modern francia festészet kolorista irányzatát teremtették meg, de 1908-at követően csoportjuk feloszlott.
Ma ilyen koloristák azok, akik egyike a Hódtói Szabadidőparkban mutatkozik be, különleges helyszínen: a játszótér világítótornya közeli egyik kuka oldalán mutatva meg tudását, és azt, hogyan merített a magyar és egyetemes művészet hagyományaiból. A cím nélküli alkotás csak egyike a városban – házfalakon, kerítéseken, villanyoszlopokon, kapukon, bejárati ajtókon – fellelhető hasonló munkáknak, amelyek készítői az átlagból toronymagasan kiemelkedő igényességet és fölényes technikai tudást bizonyítanak, messze lekörözve még azokat a remekműveket is, amelyeken a Mona Lisa, a Vénusz születése, vagy éppen Krisztus Pilátus előtt látható.
A szemetesedényen látható alkotást – amelynek ennél szembetűnőbb és méltóbb helyet keresni sem nagyon lehetne a városban – azonban értesülésünk szerint nem nevezték be az Őszi Tárlatra, így a művészetpártoló nagyközönség csak a jelenlegi helyszínen adózhat alkotója szellemi nagysága, lenyűgöző színválasztása és biztos kezű ecset- (vagy festékspré) kezelése előtt.
Magunk az alkotót mindenképp díjra javasoljuk.