Kis doktorokká váltak a Pál utcai óvodások

Egy délelőttre kis doktorokká váltak a Pál utcai óvodások, akik injekciókat adtak be, újraélesztettek, röntgeneztek és kötöztek is – szerencsére csak plüssmackókat, a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete tagjainak segítségével. A program a Teddy Maci Kórház és a Szent Ferenc Program részeként valósult meg.

Még meg sem érkeztek a szegedi orvostanhallgatók, a Pál utcai óvodások máris orvosi köpenyt öltöttek, vagy mentősnek és vöröskeresztes nővérként öltöztek, és azt játszották, hogy az egyiküket beszállították a kórházba, ahol a beteget azonnal nekiláttak meggyógyítani.

Majd folytatták ezt, amikor megérkeztek a Teddy Maci Kórház programjával a szegedi orvostanhallgatók.

Az ovisok három csoportban diagnosztizálták és gyógyították a plüssmackókat. A háziorvos állomásnál a gyerekek a játékállatokon is elvégezhették azokat a vizsgálatokat, amiket a doktor bácsik vagy nénik is szoktak szoktak. A mackók sérüléseire, a mellső és hátsó mancsaikra, a pocakjukra és még a fejükre is gyorsan fáslit tekertek.

A képalkotó állomáson röntgengépet és ultrahangkészüléket használtak, hogy megvizsgálják, történt-e sérülés az állatoknál. Ha igen, begipszelték a törött végtagokat. Az ultrahangnál az orvostanhallgatók nemcsak azt mutatták meg, hogy mi látszik az átvilágított testek belsejében, hanem azt is, hogyan fejlődnek a kisbabák az anyukák pocakjában.

A műtős állomáson a gyerekek közösen megnézték egy plüssmaci belső szerveit, és megbeszélték azok funkcióját. Míg a szívet és a tüdőt azonnal felismerték, a veséket és a hozzájuk kapcsolódó húgyhólyagot már nem, a belekre pedig az egyik kisfiú azt mondta, hogy azok azok a virslik, amiket a maci befalatozott – mert tényleg úgy néztek ki. Majd elcsodálkoztak, amikor megtudták, hogy azok valójában a belek.

– A városi Szent Ferenc Program keretében az elmúlt hetekben különböző játékos tevékenységeken keresztül foglalkoztak a gyerekekkel, kiemelten a balesetmegelőzés, a biztonság megőrzése és az egészségtudatos szokások kialakítása terén. Ennek kapcsán most nemcsak „betegek” lehettek, hanem különböző szerepekbe is belebújhatnak: orvoséba, ápolóéba, mentősébe vagy akár gyógyszerészébe. Nagyon fontos, hogy a játéknak terápiás hatása is van, hiszen sok gyermekben él félelem vagy negatív élmény – például a védőoltásokkal vagy a kórházzal kapcsolatban. A játék segítségével ezek a szorongások oldódhatnak bennük – mondta Bányai Hajnalka óvodapedagógus.

A programba jól beilleszthető volt az Országos Mentőszolgálat „Na Szia! Mentő!” programja is, amely már kisgyermekkorban megtanítja, hogyan kell segítséget kérni vészhelyzetben, illetve hogyan kell mentőt hívni.

– A gyerekek számára készült animációs filmet a Pál utcai ovisok közösen megnézték, majd egy színezős feladatsoron keresztül átbeszélték a teendőket: kinek kell szólni, mit kell tenni, milyen fontos információkat kell elmondani a telefonban, és ki érkezik majd a segítségükre. – Fontos, hogy a gyerekek feladata a jelzés: észrevegyék, ha baj van, és szóljanak. A tényleges cselekvés, a segítségnyújtás és a felelősség a felnőttek kezében van. A program által fejlődnek a szociális készségeik, oldódnak az idegen helyzetekkel kapcsolatos félelmeik, bátrabbá és együttműködőbbé válnak – tette hozzá az óvoda pedagógusa.

A heti programban szerepelt az orvostanhallgatók mai látogatása is a Teddy Maci Program keretében. Ők bemutatták az orvosi eszközöket, valamint a „műtét” folyamatát is. Emellett a védőnők is ellátogatnak majd az óvodába.

A program előkészületeit már a múlt héten elkezdték. A hét elején mesékkel, kézműves foglalkozásokkal és más komplex tevékenységekkel dolgozták fel a témát, így az minden programrészben megjelent.

– A Szent Ferenc Programhoz való csatlakozás azért fontos már ilyen fiatal korban, mert célja a szociális gondoskodás, a segítőkészség, valamint a közlekedésbiztonság erősítése a városban. A felelősségvállalás mindannyiunk feladata, ezért igyekszünk minél több civil szervezetet és embert bevonni. A fenntartható, gondoskodó szemlélet – „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” – kialakítását érdemes már kisgyermekkorban elkezdeni. Ha a gyerekek ilyen fiatalon találkoznak ezekkel a tevékenységekkel és eszközökkel, az felnőttkorban is természetes alap lesz számukra: kialakul bennük a segítő attitűd. Ezáltal egy biztonságosabb jövő válhat elérhetővé mindannyiunk számára – vázolta a történtek pedagógiai részét az óvoda pedagógusa.

– A Teddy Maci Kórház program célja, hogy a gyerekek ne féljenek az orvosoktól, bátran merjenek kérdezni, és akár a későbbi pályaválasztásukhoz is inspirációt kapjanak. A visszajelzések mindig nagyon pozitívak. A gyerekek lelkesen játszanak, nem akarják abbahagyni. A háziorvos-állomás szokott legjobban tetszeni nekik, mert így testközelből ismerhetik meg a vizsgálatokat. Itt bátran adnak szurit, vesznek vért és végeznek el egyéb feladatokat – árulta el Samu Laura orvostanhallgató.

HódmezővásárhelyPál utcai óvodaSzent Ferenc ProgramTeddy Maci programVásárhelyvásárhelyi hírek