Kiderült, Lázár miért ment Moszkvába

Hétfőn reggel a Rádió7-nek adott interjút Lázár János építési és közlekedési miniszter, amely során elárulta, mit keresett a miniszterelnök moszkvai delegációjában. Saját szerepét az energetikai tárgyalások szakmai hátterével, valamint a kormányon belüli politikai felelősségével magyarázta.

Lázár János a Rádió 7-nek elárulta, hogy több oka is volt annak, hogy Orbán Viktor magával vitte Moszkvába a Putyinnal való tárgyalására, amelynek fő céljaként az olcsó „nafta” beszerzését jelölte meg. A miniszter szerint a gáz és az olaj 25–30 százalékkal kerül kevesebbe, ha Magyarország az oroszoktól vásárolja azt. Igaz, ezt a G7 még szeptemberben cáfolta.

Forrás: G7

Lázár János több okot is elmondott, amiért ő is látogatást tehetett Putyinnál. Egyrészt a moszkvai tárgyalások egyik fő eleme a Paks II. beruházás volt, amelynek építését Lázár saját szerepe miatt külön is kiemelte. Ő „hozta tető alá” 2014-ben az atomerőmű megépítésének szerződését. Állítása szerint februártól új fázisba lép az atomerőmű-projekt, és ha megvalósul, akkor hosszú távon a magyar áramfogyasztás jelentős részét, mintegy 70-80 %-át fedezheti. A kormány szerint ez szolgálja az ország energetikai stabilitását és az olcsó áram fenntartását, valamint az energiafüggetlenséget.

A miniszter utazása indokaként azt is elmondta, hogy „nyilvánvaló függetlenségi, szuverenitási kérdésekben elég erős álláspontot képviselek, és fontos volt az, hogy Szijjártó miniszter úr mellett a kormánynak olyan tagja is legyen, aki a tárgyalásokon Moszkvában, aki hasonlóan a miniszterelnökhöz fontosnak tartja a magyar emberek érdekének a képviseletét, illetve részt vesz a Fidesz politikájának alakításában, szervezésében, vagy akár a választási kampányban is, tehát többes minőségben voltam jelen.”

Lázár beszámolója kitért a moszkvai benyomásokra is: elmondása szerint a város fejlett és rendezett, és nem érzékelhető rajta, hogy az ország háborúban áll. Az amerikai és az orosz vezetési stílus között különbséget lát, de mindkét fél részéről fontosnak tartja, hogy kíváncsiak voltak Orbán Viktor véleményére – ez szerinte a magyar miniszterelnök tapasztalatának és nemzetközi súlyának szól.

A látogatás fontos elemeként említette a budapesti békecsúcs lehetőségét. Lázár úgy látja, hogy Magyarországnak továbbra is van esélye helyszínt biztosítani egy esetleges béketárgyaláshoz, és kihangsúlyozta, hogy mindkét nagyhatalmi vezető meghallgatta Orbán érveit ezzel kapcsolatban is.

Mivel pénteken kiderült, hogy a tolmács nem volt a helyzet magaslatán, csak bízni tudunk, hogy valóban jól értette mindenki a magyar delegációból Putyinék szavait.

interjúLázár Jánosszuverenitás