Orbán Krisztián közgazdász múlt pénteki, a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémián elhangzott előadása végén egy érdekes kérdés hangzott el a közönség soraiból, amelyre egy még érdekesebb válasz érkezett.
A Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia legutóbbi alkalmán Orbán Krisztián tartott érdekfeszítő előadást Magyarország gazdasági helyzetéről, és arról, hogy lehetne kitörni a jelenlegi állapotból.
Az előadás végén több kérdés is elhangzott a közönség részéről, melyek közül az utolsó, egy hölgyé így hangzott: „Van arra valamilyen nem összeesküvés-szerű magyarázatunk, hogy Orbán Viktor, attól, hogy „ruszkik, haza” miért jutott el odáig, hogy Putyin-pincsi?”
Szerintem erre fogunk egy jó választ kapni néhány héten belül. Jön ezzel kapcsolatban információ
– hangzott a közgazdász tömör, de sokat sejtető válasza. Hozzátette, ez egy olyan kérdés, ami rettenetesen sok embert foglalkoztat, és rengeteg újságíró dolgozott azon, hogy ebből valamit kiderítsen – és ha nem is az egészet, de valamit sikerült is kideríteni.
Márki-Zay Péter ehhez rögtön megjegyezte: Ebből logikusan az következik, hogy április 12-ig sem kell várni, és erre valamilyen válasz fogunk kapni.