Mezőkövesden kaptak ki a vásárhelyi lányok. ezzel még mindig második helyen állnak, ám a vesztett pontok tekintetében nehezebb a helyzetük.
Mezőkövesden kezdte el a bajnoki év 2026-os részét a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club (HLKC) az U18-as bajnokság II. osztályának keleti csoportjában. Az ellenfél középcsapatnak számított, azonban nem látszódott meg a tabellán elfoglalt és a pontbéli a különbség a két csapat között.
Az együttesek fej-fej mellett haladtak, a HLKC csak kevés alkalommal ragadta meg az előnyt, ám a félidő végére nőtt a különbség, a hazaiak javára.
A második játékrészre azonban állandósult a hazaiak fölénye, és onnantól már nem engedték ki kezükből a meccset. A legnagyobb különbség 8 gól volt, amiből 6 a végére is megmaradt az igencsak gólzáporos évnyitón,
Mezőkövesdi KC – Hódmezővásárhelyi LKC 45-39 (21-18)
A vásárhelyi lányoknál Mészáros Anna jutott el 13 gólig. Góllövésben rajta kívül is volt kiemelkedő teljesítmény.
A csapat ezzel maradt a tabella második helyén, de vesztett pontokat tekintve az Inárcs és a Balmazújváros is jobban áll Beslin Anikó edző ,,lányainál”.
Az U18-as együttes legközelebb épp a Balmazújvárossal játszik, február 18-án, 17.30-tól a Balogh Imsiben.