Két első véradó jelentkezett a héten Vásárhelyen

Ezen a héten is összejöttek a véradóhősök életeket menteni Hódmezővásárhelyen – számolt be róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala.

Tájékoztatásuk szerint ezúttal 38-an adták vérüket az életmentő műtétekre várókért, köztük 2 első véradó. Sok véradóhős adta vérét másokért Mindszenten is. Ezúttal 38-an nyújtották segítő karjukat, ebből 6 első véradó volt.

Vásárhelyen augusztus utolsó hetében háromszor is várják a véradókat: augusztus 27-én (szerda) 13-16 óra között, augusztus 28-án (csütörtök) 8-13 óra között a Vérellátó Osztályon (Dr. Imre József utca 2.), valamint augusztus 30-án (szombat) 8-11 óra között a Susáni Olvasókörben (Klauzál utca 105.)

HódmezővásárhelyMagyar VöröskeresztMagyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei SzervezeteMindszentönkéntesVásárhelyvásárhelyi hírekvéradás