Péntek délután 2 órára a városháza dísztermébe hívta össze dr. Kis András elnök a Helyi Választási Bizottság ülését. Egyetlen napirendi pontot jelölt meg: ez a HVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemhez kapcsolódó védirat elfogadása.
Tovább gördül a vásárhelyi Fidesz-KDNP népszavazási kezdeményezése, melyet még március 27-én nyújtott be Szél István és Markó Csaba, a Fidesz–KDNP települési képviselői a Helyi Választási Iroda vezetőjének, Angyal Zsoltnak.
Ebben Szél István, Nagy Enikő Diána, Szeibel Máté és Markó Csaba azt javasolta a közgyűlésnek, hogy írjon ki népszavazást a következő kérdéssel: „Ön egyetért-e azzal, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerüljön, és az erre irányuló szerződéseket a közgyűlés jóváhagyja?”
A dr. Kis András elnökölte Helyi Választási Bizottság április 14-i, városházi ülésén egyhangú határozattal megtagadta a kérdés hitelesítését, azzal az indokkal, hogy az nem felel meg a kérdés egyértelműségének követelményének.
A népszavazást kezdeményezők nem nyugodtak bele a Helyi Választási Bizottság döntésébe, az adott határidőn belül, azaz április 29-én délután 4 óráig eljuttatták a Szegedi Törvényszékhez felülvizsgálati kérelmüket.
Erről azonban a Szegedi Törvényszék még nem döntött. Kérdésünkre közölték, hogy „… az eljárásban döntés még nem született. A bíróság az irányadó törvényi rendelkezéseknek megfelelően felhívta a kérelmezettet a védirat előterjesztésére, a kérelemről a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdése alapján a védirat beérkeztét követően nem peres eljárásban, tárgyaláson kívül dönt a törvényben írt határidőben.”
A védirat ez esetben a beadvány ténybeli és jogi érvek előadása, valamint bizonyítékok megjelölése.
Emiatt hívta össze dr. Kis András a Helyi Választási Bizottság ülését péntek délután 2 órára a városháza dísztermébe. A HVB tagjai egyetlen napirendi pontot tárgyalnak, mely így hangzik: a HVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemhez kapcsolódó védirat elfogadása. Azaz annak az iratnak az ügyében döntenek, melyet a Szegedi Törvényszék kért, s mely beérkezte után tárgyaláson dönt arról, hogy a HVB döntését tartja fenn, vagy a Fidesz-KDNP kérelmének ad helyet.