Még csak próbaidőszakban világítják meg a kőfalat, ám karácsonyra teljes színpompájában megcsodálhatjuk. A város legjelentősebb műemlékének megvilágíása 25 millió forintba került.
Aki sötétedés után a vásárhelyi kőfal Hősök terénél lévő szakasza mellett sétál, már most megtapasztalhatja, milyen különleges látvány fogadja a járókelőket: elkezdődött a város egyik legnevezetesebb műemlékének kivilágítása. A beruházás ugyan még nem fejeződött be teljesen, de a jelenlegi állapot már így is figyelemre méltó. A falra vetített fehér fények később több színnel és árnyalattal egészülnek ki, amikor a kivitelező befejezi a finomhangolást.
Márki-Zay Péter polgármester elmondta, hogy a Városháza és a Bethlen Gábor Református Gimnázium alatti falszakaszon már most látható az alapvilágítás, de a rendszer alkalmas lesz különböző színek megjelenítésére is, így ünnepekhez és városi eseményekhez igazítható lesz a kivilágítás. Hangsúlyozta, hogy a kőfal a város egyik legjelentősebb műemléke: a 3,2 kilométer hosszú fal alföldi települések esetében különleges ritkaságnak számít. Már 1963-ban úgy döntött a város vezetése, hogy nem enged további építkezést a fal közvetlen közelében, ezzel is védve annak látványát és értékét. Az elmúlt évtizedekben néhány beépített rész „kiszabadult”, vagyis az ott álló épületek elbontásával a fal újra láthatóvá vált az önkormányzat jóvoltából. Éppen ezért fontos, hogy a jelenleg megközelíthető szakaszok sötétedés után is a város díszei legyenek.
A polgármester beszélt arról is, hogy a munkálatok a korábbi határidőhöz képest csúszásban vannak, többek között időjárási és műszaki okok miatt, de már csak hetek kérdése, hogy elkészüljön a végleges, teljes fényjáték. Várhatóan karácsonyra már teljes pompájában láthatja a közönség az új díszkivilágítást.
A jelenlegi szakasz kiépítése 25 millió forintból valósul meg. A városvezetés hosszabb távon szeretné folytatni a projektet, hiszen a falnak több olyan része is van, amely ma már jól látható, és megfelelő díszkivilágítással jelentősen hozzájárulhatna környezetének hangulatossá tételéhez. A mostani fejlesztés így egy nagyobb terv első lépése lehet.