Kábítószerárus testvérpár bukott le Csanádpalotán – videóval

A rendőrök számolták fel azt a Csanádpalotáról működő kábítószer-kereskedő hálózatot, amelynek tagjai éveken át látták el a helyi fogyasztókat. Több gyanúsítottat és fogyasztót is előállítottak, valamint droggyanús anyagokat és eszközöket foglaltak le.

Idén januárban először előkészítő, majd júliusban büntetőeljárás indult a Makói Rendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen, akik Csanádpalota területén kereskedtek kábítószerrel. A nyomozás során kiderült, hogy egy csanádpalotai testvérpár 2023 elejétől kezdve napi rendszerességgel, anyagi haszonszerzés céljából árusított kábítószert egy helyi lakóházból, illetve a település különböző pontjain. Az így szerzett pénzből fedezték megélhetésüket.

A több hónapos felderítést követően szeptember 24-én hajnalban rendőri akciót hajtottak végre a kereskedők és a fogyasztók ellen. A két testvér közül az egyik Apajon (Pest vármegye) bujkált, mivel ellene egy korábban elkövetett bűncselekmény miatt elfogatóparancs volt érvényben.

A rajtaütés során a két gyanúsított Csanádpalotán és Apajon került rendőrkézre, emellett öt fogyasztót is előállítottak. A helyszíni vizsgálatok során két fogyasztó szervezetében THC-t mutattak ki, a többiek pedig kristályfogyasztásról számoltak be.

Az akció során a makói rendőrök droggyanús anyagokat, fogyasztáshoz használt eszközöket és digitális mérleget foglaltak le.

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.

CsanádpalotaDeltakábítószerkábítószer-kereskedőMakói Rendorkapitányságrendőr