Jótékonysági koncertet és sportnapot is rendeznek a háromgyermekes Detti gyógyulásáért

Fiatal zenészek rendeznek jótékonysági komolyzenei koncertet, és jótékonysági családi napot is tartanak a vásárhelyi Galiszné Kun Bernadett németországi gyógykezelésének támogatására. A háromgyermekes édesanya öt év után legyőzte a rákot, ám augusztusban kiderült, hogy szervezetében ismét nagyon sok áttét alakult ki.

Ismerősei fogtak össze, hogy gyűjtést és liciteket szervezzenek Detti németországi gyógykezelésének finanszírozására. A háromgyermekes Galiszné Kun Bernadett 2020-ban, szoptatás közben fedezett fel egy csomót a mellében önellenőrzés során, amelyről kiderült, hogy a rák jele. Öt év után gyógyultnak nyilvánították, idén augusztusban azonban a betegség visszatért, és szétterjedt a szervezetében. Egy németországi kezelés reményében indult a gyűjtés számára.

A 8 millió forintba kerülő beavatkozás során a beteg véréből kivonják az őssejtekből származó, úgynevezett előalakokat, majd az ezekből előállított őssejteket (amelyeket visszajuttatnak a szervezetbe) megtanítják a daganat antigénjeinek felismerésére. A kezelés költségeinek fedezésére már gyűjtés is indult a Facebookon, „Megyünk előre Dettiért!” címen.

Ifjú zenészek is rendeznek jótékonysági komolyzenei koncertet október 18-án, este 6 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, amelyre támogató jegyeket lehet vásárolni, s a teljes bevételt Detti gyógyulására ajánlják fel.

Aki segíteni szeretné Bernadett gyógyulását, a következő számlaszámon teheti meg:
Galiszné Kun Bernadett – 11773353-40786094-00000000
A közlemény rovatba írják be: „Adomány Detti gyógyulásáért!”.

Október 19-én délelőtt 9 órától délután 4 óráig tart a Hódtói Sportcsarnokban a Jótékonysági Sportnap Dettiért, amely alatt sütivásár, gyereksarok, tombola, főzés, bemutatók és edzések is várják a résztvevőket.

Részletes program:

  • 09:00 – Borsos Nóri: bemelegítés
  • 09:30 – Máté Gergő: Taekwondo-bemutató
  • 10:30 – Kardos Edina: Gyerektorna (Mazsi bemutató)
  • 11:30 – Tombácz Hajni: Ritmus gyerekbemutató, majd Felnőtt Ritmus Táncedzés
  • 13:00 – Pole-Magic Rúdtánc Stúdió bemutató
      Sütő Evelin: stretching és mobilizáló gyakorlatok
      Árva Evelin: Kangoo Jumps-bemutató
      Bartyik Zoltán: kettlebell-edzés
  • 14:30 – Pelyva Nóri: Gymstick
  • 15:00 – Vinczenti Lili: Alakforma

Egész nap: Barankai Csabi és Ancsin Gabi – Brazil Jiu Jitsu.

A nap végén a belépőt vásárlók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A Jótékonysági Sportnap teljes bevételét Detti németországi gyógykezelésének támogatására fordítják.

Galiszné Kun BernadettHódmezővásárhelykezelésösszefogásrákVásárhelyvásárhelyi hírek