Jól halad a Hóvirág utcai járdaépítés

Már a Medgyessy Ferenc utcánál tart a Kertvárosban a Hóvirág utcai járda felújítása. A Rudnaytól az Ipoly utcáig terjedő szakaszt sárga térkővel burkolják le, csakúgy, mint tavaly az Oldalkosár utcai járdát.

Szeptember végén kezdődött a Hóvirág utcai járda felújítása. A munkálatok csak az utca egyik – a páros – oldalát érintik, a Kodály Zoltán utcától egészen az Ipoly utcáig bontják el a régi aszfaltburkolatot. A projekt magában foglalja az új ágyazat kialakítását, járdaszegélyek lerakását és sárga színű térkőburkolat lefektetését az összesen 527 méteres szakaszon.

A járdának legkésőbb december 10-re kell elkészülnie – ami minden bizonnyal tartható is lesz, hiszen már most a Medgyessy Ferenc utca magasságában tartanak.

A Hóvirág utcai felújítás egyébként az önkormányzat saját forrásából valósul meg, teljes költsége bruttó 32 millió forint.

Járdafelújítások máshol is folynak a városban, így a Virág utcán az óvoda és Andrássy utca között, az Andrássy utca páratlan oldalán a Lánc utca és Szent Antal utca között, a Bartók Béla sétányon a Hóvirág utca és Móricz Zsigmond utca között, illetve a Kinizsi utca páros oldalán a Bethlen István utca és a Bercsényi utca között.

Hóvirág utcajárdajárdafelújításvárosfejlesztésVásárhely