Jelentősen megnőtt az ellenőröket és a sofőröket érő támadások száma

Drasztikus mértékben, aggasztó ütemben növekszik a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók és járművezetők elleni erőszak a hazai közösségi közlekedésben – közölte hétvégén a MÁV-csoport. Míg 2025 január-április hónapokban összesen 41 incidenst rögzítettek, addig 2026 első négy hónapjában már 69 esetben támadtak rá a MÁV-csoport munkatársaira.

A társaság azt írta, a részletes statisztikák alapján a vasúti terület messze a leginkább érintett, ahol január és április között 54 alkalommal történt erőszakos fellépés. Ezen a területen belül a jegyvizsgálók viselik a legnagyobb terhet, hiszen 51 esetben közvetlenül őket érte a támadás, de két vasúti járművezető és egy egyéb vasúti dolgozó is áldozatul esett. Az autóbuszos ágazatban is komoly a probléma, ott eddig 15 autóbuszvezetőt ért erőszak a munkavégzése során.

Földrajzi eloszlást tekintve Pest vármegye toronymagasan vezeti a szomorú ranglistát, az esetek több mint fele, összesen 37 támadás itt következett be. A második legveszélyesebb területnek Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bizonyult öt esettel, míg a maradék incidensek szórványosan, egy-két-három esetszámmal oszlanak el az ország többi részén.

A feljelentés mellett jogi segítséget, valamint mentális támogatást nyújtanak a bántalmazott dolgozóknak. A felderítést és a bizonyítást nagyban segítik a fedélzeti kamerarendszerek, valamint a jegyvizsgálók számára beszerzett közel 200 testkamera.

erőszakjegyellenőrközfeladatot ellátó személyMÁV Csoporttömegközlekedés