Festéksprét adott a kezébe az isten, de észt nem sokat tett a fejébe annak aki az utóbbi hetekben végigdekorálta a vásárhelyi belvárost, nem kímélve a házfalakat, a Kresz-táblákat.
Míg a világ számos nagyvárosában virágzik a graffitiművészet, addig nálunk csak elvétve található egy-egy Banksy mércéjéhez majdnem fogható ilyen köztéri alkotás.
A kivagyiság mutogatása csak abban merül ki, hogy aki festékszórót kap a kezébe, az „tag”-eket (azaz az alkotói kézjegyet) kezd el fújkálni mindenhová, ahová csak gondolja. És úgy látszik vásárhelyen legalább egyvalaki van, aki megvette/megörökölte/elcsente/kölcsönvette azt a piros festéksprét, amivel mindenhol megörökíti magát, fittye hányva, hogy az bekamerázott környéken (úgysem működnek – véli a köz), eldugott kisutcában vagy buszmegállóban teszi.
A fontos számára csak az, hogy megörökítse valahogy önnönmagát.
Az emberek a történelem során mindig igyekeztek valamilyen módon megőrizni a nevüket, hogy nyomot hagyjanak maguk után. A legősibb megoldások közé tartozott, hogy kövekbe vésték a nevüket vagy feliratokat készítettek, például sírköveken, templomfalakon vagy emlékműveken. Az ókori civilizációkban gyakori volt, hogy az uralkodók nevei és tettei monumentális építményeken is megjelentek, így biztosítva, hogy az utókor is emlékezzen rájuk.
A középkorban és később a kéziratok világában az írnokok olykor a művek végén tüntették fel a nevüket, jelezve, hogy ők másolták vagy készítették az adott szöveget, de a hivatalos dokumentumok aláírása is egyre fontosabbá vált, különösen a szerződések és levelek esetében. Az építkezéseknél és adományoknál szintén szokás volt feltüntetni a támogatók vagy alapítók nevét, így azok az épülethez kötődve fennmaradhattak. A pénzérmék és hivatalos pecsétek is fontos szerepet játszottak a nevek megörökítésében, hiszen az uralkodók neve és arcképe így mindenkihez eljutott.
Már az ókorban is léteztek a mai graffitihez hasonló falra írt feliratok, például Pompeii városában, ahol nevek, üzenetek és politikai szlogenek maradtak fenn. Összességében tehát a név megörökítésének igénye mindig is jelen volt, csak az eszközök változtak az egyszerű kőbevésett jelektől a mai aláírásokig és graffitikig.
Önök szerint a Vásárhely telefirkáló munkái esztétikai élményt okoznak, vagy csak egyszerűen vizuális környezetszennyezésnek számítanak?
