Indul az ország legnagyobb adománygyűjtése, Vásárhelyen is várják a segítséget

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület hazánk egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete. Az általuk gyűjtött adományok évente 250 ezer nehéz sorsú embernek jelentenek segítséget. Ezen a hétvégén nagyszabású országos gyűjtést szerveznek a nagyobb áruházaknál és Hódmezővásárhelyen is várják a felajánlásokat.

Pénteken kezdődik és vasárnap fejeződik be Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtő akciója, amelyet a szervezet az ország történetének legnagyobb akciójának nevez. 159 településen 473 áruházban összesen 8800 önkéntes fogadja majd a tartósélelmiszer adományokat.

Az akció idén kibővül és már 5 áruházláncban lehet felajánlásokat tenni országszerte. Hódmezővásárhelyen a Tescoban, a Lidl-ben és az Aldiban adományozhatnak a vásárlók.

Az ország áruházaiban egy-egy karitatív szervezet lesz jelen és a saját ellátottjaiknak fognak gyűjteni. A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének 1.600 tagja van, az adomány rászorult társaikhoz kerülnek.

„Ami nekem kimondottan pozitív, amikor a pénztár után várjuk, hogy ki mit hoz, akkor nagyon sokszor az anyuka, kevesebbszer az apuka, ő hozza oda az adományt. És ez annyira tetszik, hogy tanító célzattal van adomány adás. De egyébként lehet, hogy sokszor a legegyszerűbb és legszegényebb emberek adnak”

– fogalmazott a Vásárhelyi Televíziónak Kurucsai Szabolcs, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke.

Tavaly 75 ezer élelmiszercsomag gyűlt össze, idén ezt szeretnék felülmúlni. A hatalmas készlet nagy logisztikát is igényel, ezért tartják meg már novemberben a gyűjtést.

„Időben össze is kell gyűjteni ezeket az adagokat, amikből majd csomagokat tudunk készíteni. Lesznek olyan helyek, ahol már november végén ki fogják osztani a felajánlások egy részét, hiszen sajnos a szükség, a hiány az nem várja meg mindig a kalendárium szerint az ünnepeket. Hanem sok háztartásban már most is segítségre van szükség. De lesznek olyan helyek is, ahol még januárban is fog ebből a rengeteg felajánlásból rászorulókhoz kerülni csomag”

– mondta el a VTV-nek Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója.

Pénteken 15-20 óra között, szombaton 8-tól 19 óráig, vasárnap pedig 8-18 óra között lehet felajánlásokat tenni az érintett áruházakban.

ALDIHódmezővásárhelyKurucsai SzabolcsLidlMagyar Élelmiszerbank EgyesületMozgáskorlátozottak Csongrád Megyei EgyesületeNagygyörgy AndrásTescoVásárhelyvásárhelyi hírek