Megépítése óta nagy népszerűségnek örvend Ölelő Olga, a Thomas Dambo dán művész által alkotott trollszobor a Kása-erdőben. Rengetegen látogatják, ami a parkerdő forgalmát egyrészt örvendetesen növeli, sokan azonban a legrövidebb utat választva – akár szabálytalanul is – közelítik meg az alkotást. A polgármester az Időben műsorában hívta fel a figyelmet, hogyan, milyen irányokból lehet szabályosan megközelíteni a város új turistaattrakcióját.
„Mindenképpen szeretnénk kitiltani mindenféle motoros járművet az erdőből, ez természetesen nem vonatkozik az erdészekre, vagy az áramszolgáltató és a vízszolgáltató munkatársaira, hiszen nekik kútjaik mennek az erdőben” – hívta fel a figyelmet a műsorban Márki-Zay Péter azzal kapcsolatban, hogy sajnos vannak, akik autóval, vagy motorral hajtanak be a Kása erdőbe. Hozzátette: „A hivatalos forgalmat leszámítva túrázóknak, magánembereknek oda motoros járművel behajtani tilos.”
A polgármester egyúttal örömét fejezte ki a trollszobor népszerűsége okán. Elmondta, három irányból lehet megközelíteni, a kék túraútvonalon:
- A Liget sor végén, a Bartók Béla utcánál indul a kék túraösvény, innen egy szép nagy hurkot leírva be lehet járni az egész útvonalat -„nyilván, hogyha valaki rövidebb úton akar menni, akkor onnan elsétál az Olga szoborig és vissza.” Ez a javasolt útvonal – emelte ki.
- A Nagy András János utcai buszfordulótól, ahogyan a múlt szombati szoborátadón is kínálták. Ebben a buszfordulóban a régi 16-os busz fordult meg, de erre most már nem jár busz, nincs szükség rá ilyen célra (bár kicsit zavaró, hogy a régi várakozni tilos tábla, Volánbuszok kivételével, még mindig ott áll – a szerk.) A polgármester elmondta, hogy ezen az aszfaltozott felületen fognak parkolóhelyeket kialakítani, amely „hosszú távon szerintem elegendő is lesz arra, hogy valaki onnan rövidebb úton be tud menni, mint az előbb említett Liget-sori megközelítés”.
- A Zrínyi utca felől, a kiskerteken keresztül, ahol az építési forgalom is bonyolódott. Erről ugyan be lehet jutni az erdőbe, de azt kérik, hogy autóval ne hajtsanak be. Kiemelte, ennek nem szeretnék „akadályát képezni„, mert az erdészetnek be kell tudni hajtani, hanem táblát fognak kihelyezni. (Ugyanezt ajánlanánk a Nagy András János utca esetében is – a szerk.)
Márki-Zay Péter utalt arra is, hogy kamerák őrzik a területet: „Természetesen az egész erdőnek, az egész városnak a biztonságát a fokozatosan és folyamatosan bővülő kamera rendszerünk őrzi.”
Hódmezővásárhelyen egyébként a zöldterületen – így például a Nagy András János utca végén lévő, a Kása erdő mellett elterülő zöldfelületen – való parkolás is a közösségi együttélés alapvető szabályait sérti, amit a város 48/2020. (IX.11.) önkormányzati rendeletének 9. pontja szabályoz.
A Időben című műsor témával foglalkozó részét itt visszanézhetik: