A 2002-ben elhunyt városvezető, a rendszerváltás utáni Vásárhely polgármestere és országgyűlési képviselője megosztó személyiség volt, de jelentős szerepe volt a korábbi tanácsi rendszer lebontásában és a város modernizálásában. 2008. július 14-én, 65. születésnapján, avatták fel a szobrát, mely elhelyezése akkor is politikai aktus volt. Valaki trágár táblával tiltakozott is ellene!
A Délmagyarországban a szoboravató ugyan címlapra került, de csak annak az aljára, mert hírértékben nem tudott versenyre kelni azzal, hogy egy szegvári vak házaspárnak egészséges gyermeke született.
A megyei lap a következőket írta a szoboravatóról:
„Ez iránt a szobor iránt senki sem lehet közömbös. Rapcsák András bebizonyította, hogy az ember a politikát is képes jó irányba vinni a közösség érdekében – fogalmazott Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, aki emlékbeszédében kiemelte: a szobor nemcsak Rapcsák Andrásnak, de az elmúlt húsz évnek is emléket áll.
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke boldog emberként emlékezett egykori kollégájára, kivételes képességű politikusnak ismerte meg. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint Rapcsák András kereszténydemokrataként egyik kezében a Bibliával, a másikban karddal küzdött az igazáért. Rapcsák András nevéhez fűződik a város mai infrastruktúrájának megteremtése, többek közt a kerékpárutak, a csatornahálózat és a regionális hulladéklerakó kiépítése. A volt polgármester 2002-ben halt meg, most lenne 65 éves.
Az ünnepen köszöntőjében Havasi Katalin, a Fidesz helyi szervezetének elnöke azt mondta: Rapcsák Andrásnak a városháza felé tekintő szobra az idők végezetéig fogja figyelni szeretett városa épülését, szépülését. „Sokan vagyunk, akik tőle tanulhattunk, s megismerhettük a közösségért végzett munka semmihez sem fogható örömét” – mondta. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő emlékező beszédében kiemelte: a szobor nemcsak Rapcsák Andrásnak, de az elmúlt húsz évnek is emléket állít. A város bízik saját jövőjében, és nem sírja vissza a rendszerváltás előtti negyven évet. Az utóbbi húsz évben saját erejéből épül az új Hódmezővásárhely, s a néhai polgármester szobra ennek a munkának a szimbóluma. „Ez iránt a szobor iránt senki sem lehet közömbös. Rapcsák András bebizonyította, hogy az ember a politikát is képes jó irányba vinni a közösség érdekében” fogalmazott. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke boldog emberként emlékezett egykori kollégájára, kivételes képességű politikusnak ismerte meg, aki városáért dolgozott, s aki az őt ért méltatlan támadások ellenére sem adta fel. Meggyőződéses antikommunista volt, nagy szerepet játszott a polgári erők összekovácsolásában. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke felidézve Rapcsák András emlékét, azt mondta: a zseniális politikus azért volt otthon a világban, mert otthon volt Magyarországon, s benne Vásárhelyen. Kereszténydemokrataként, egyik kezében a Bibliával, a másikban karddal küzdött igazáért.
A jelenlévők nemtetszésüknek adtak hangot, és méltatlannak nevezték, amikor egy férfi „Nem kell nyalni!” feliratú táblát emelt a magasba az ünnepség közben. Az illető később elment a térről. A szobrot Varga Imre szobrászművész faragta márványból.