Idén is a vásárhelyi Országos Dohányboltellátó érte el a legnagyobb árbevételt a megyében

Csütörtökön mutatták be a Top 100 – Csongrád Csongrád-Csanád Vármegye Gazdasága 2024 című kiadványt, amelyből kiderül: a 100 legnagyobb nettó árbevételű Csongrád-Csanád vármegyei székhelyű vállalkozás 2800 milliárd forintot meghaladó összteljesítményt ért el tavaly, ez 2023-hoz képest nominálisan érdemben nem változott.

2024-ben Csongrád-Csanád vármegyében a legnagyobb – a 2023. évit 7 százalékkal meghaladó – 1123,223 milliárd forintos nettó árbevételt a hódmezővásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft. érte el.

A második helyre az MVM Démász Áramhálózati Kft. került – az előző évinél 13 százalékkal alacsonyabb – 122,986 milliárd forintos tavalyi nettó árbevétellel. A harmadik a Sole-Mizo Zrt. lett – a 2023. évinél 4 százalékkal alacsonyabb – 115,747 milliárd forintos nettó árbevétellel.

Tavaly a legmagasabb – 19,362 milliárd forintos – adózás előtti eredményt a ContiTech Rubber Industrial Kft. érte el, ez 5 százalékkal maradt el az előző évtől. A második az Országos Dohányboltellátó Kft. lett a 2023-ashoz képest tavaly 6 százalékkal, 10,94 milliárd forintra növelve eredményét, míg a harmadik MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Kft. tavaly a 2023-asnál 265 százalékkal magasabb, 8,663 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el.

A legnagyobb – 105,979 milliárd forintos – exportárbevételt a makói Givaudan Hungary Kft. érte el tavaly, a második a ContiTech Fluid Automotive Hungária Zrt. lett 54,26 milliárd forinttal, a harmadik – a szintén a Continental csoporthoz tartozó – ContiTech Rubber Industrial Kft. 51,672 milliárd forinttal.

A megye száz legnagyobb vállalkozása tavaly mintegy 21 500 alkalmazottat foglalkoztatott. A legnagyobb munkaadó a Pick Szeged Zrt. volt 1521 fős statisztikai létszámmal, ettől alig maradt el a ContiTech Fluid Automotive Hungária Zrt. 1515 dolgozójával, a harmadik foglalkoztató a szentesi Hungerit Zrt., 1377 munkavállalóval – számolt be róla az MTI.

Mint az ismert, a hódmezővásárhelyi Országos Dohányboltellátó Kft. a trafikhálózat ellátására egyedüliként jogosult. A cég 51 százalékos tulajdonosa a Lázár János holdudvarához sorolt id. Sánta János érdekeltségébe tartozó Tabán Trafik Zrt., a kisebbséget pedig a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. jegyzi.

HódmezővásárhelyMakóOrszágos Dohányboltellátó Kft.SzegedSzentesVásárhelyvásárhelyi hírek