A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást egy mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feljelentése alapján – közölte a nyomozó iroda szerdán.
A nyomozók augusztus 11-én házkutatásokat, lefoglalásokat, valamint szemlét tartottak. A nyomozás jelenleg is zajlik, ezért az ügyben további részletek egyelőre nem közölhetők – írták.
Sajtóhírek szerint szerdán nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén – a Markó utcában és Róbert Károly körúton -, és a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal.
A nepszava.hu azt írta: a nyilvánosan hozzáférhető közbeszerzési adatokból egyelőre az látható biztosan, hogy éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek, és több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyen mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett. Közben egy új mentőautó ára a 2016-os mintegy nettó 20 millió forintról 2025-re 62 millió forint fölé emelkedett.