Huszonnégy mentett életért kérik a város támogatását a vásárhelyi állatvédők

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete elindította novemberi „Meleg szívek – meleg menhely” elnevezésű gyűjtését, amelynek célja a menhelyen élő 24 mentett kutya és cica téli ellátásának biztosítása.

Az egyesület évről évre komoly kihívásokkal néz szembe a téli időszakban: a fűtés, az orvosi költségek, a takarmányozás és a beteg állatok speciális ellátása ilyenkor kiemelten nagy terhet ró a szervezetre, miközben a karácsony közeledtével a beérkező adományok gyakran jelentősen csökkennek.

– A mi védenceink között idős, sérült, bántalmazott és komoly betegségeken átesett állatok is vannak. Ők nem kértek sokat az élettől – csak biztonságot és szeretetet. A tél számunkra nem hangulat, hanem életvédelmi helyzet: minden nap számít. A mi menhelyünk kicsi, de szívből működik. Huszonnégy kis élet dobog itt, akik számára a tél nemcsak hideg, hanem próbatétel. Hisszük, hogy Hódmezővásárhely most is megmutatja, mit jelent az összefogás, az állatszeretet és az emberség – mondta Balogh Ernő, az egyesület elnöke.

A menhely lakói között találhatunk hónapok óta gyógyuló, műtéten átesett kutyákat, törött lábú cicákat, immungyenge, idős állatokat, valamint hátrahagyott, megkínzott és bántalmazott állatokat is. Mindannyian folyamatos odafigyelést, gyógyszert, immunerősítést, meleg fekhelyet és speciális ellátást igényelnek. Az egyesület arra hívja fel a vásárhelyiek figyelmét, hogy a karácsony a gondoskodás ünnepe, és ahogyan sok helyen gyertyák fénye gyullad, a menhelyen most a túlélés lángját kell életben tartani.

Miben segíthetnek?
Kutya- és macskatáp, gyógytáp, bébiétel, alom, takarók, szalma, meleg fekhelyek, tisztító- és fertőtlenítőszerek, valamint pénzbeli adomány az ellátásra és az állatorvosi költségekre.
Aki anyagilag támogatná az egyesületet, az megteheti a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
CIB Banknál vezetett: 10700158-67637539-51100005 számlaszámra utalva, a közleménybe be kell írni: „Téli menhely támogatás”

Balogh ErnőHódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Állatvédők EgyesületeVásárhelyvásárhelyi hírek