A Hagyományőrző Pálffy Huszár Egyesület tagjai huszárfelvonulást rendeztek szombaton, hogy felhívják a figyelmet a február 28-án este, a Fekete Sasban kezdődő XVII. Huszárbálra.
A látványos menet délelőtt 11 órakor indult az egykori Serháztér utcai huszárlaktanya épületétől. A lovashuszárok, a velük együtt lovagló hölgyek és a fogatok alaposan körbejárták a várost, nem kihagyva a Family Center és a Tesco ilyenkor zsúfolt parkolóit sem.
A közlekedők eleinte meghökkentek a lovasok és a kocsik felvonulásán, ám elolvasták a fogatok háttámlájára helyezett, a február 28-án este 7 órakor a Fekete Sasban kezdődő XVII. Huszárbált népszerűsítő táblákat és rögtön képbe is kerültek. A járókelők is érdeklődve figyelték a menetet, amely a Kossuth téren, a Fekete Sassal szemben meg is állt néhány percre, hogy onnan visszatérjen a kiindulópontra, a Serháztér utcába, bejárva a város másik felé is..
– Az ország több pontján is rendeznek huszárfelvonulásokat, ezért szerettünk volna mi is egy ilyen eseményt létrehozni. Az ötlet Izsó Csabától származott – mondta Ágoston János, a Hagyományőrző Pálffy Huszár Egyesület elnöke, aki maga fogaton érkezett a Fekete Sas elé. – A felvonulás előtt természetesen gyakoroltunk: a lovakkal, a ruhákkal és az emberekkel egyaránt. A kezdeményezést mindenki örömmel fogadta, és folyamatosan biztattak bennünket, hogy folytassuk. A huszárok ugyanis nemcsak báloznak, hanem hagyományosan más közösségi és hagyományőrző tevékenységekben is részt vesznek – tette hozzá.
A Pálffy huszárok minden évben hosszú ideje készülnek a bálra, így van ez most is. A huszárbálokat kezdetben nem a Fekete Sasban tartották, hanem kisebb összejövetelek formájában. Az évek során azonban az esemény egyre nagyobbá nőtte ki magát: ma már közel 400 résztvevője van.
Megkérdeztük az elnököt, hogy eltérnek-e a hagyományoktól a tizenhetedik bálon. Elmondta, hogy egyelőre a megszokott rend szerint tartják meg az eseményt, a különlegességeket pedig a huszadik bálra tartogatják.
– Az egyik ismerősünk hívott ide bennünket, de egyébként minden lovas programon ott vagyunk, a kislányom nagyon szereti – mondta Paku Fruzsina. Kislánya, Sütő Androméda elmondta, hogy nagyon tetszettek neki a huszárok. Fruzsina testvére, Anett szerint a huszárok gyönyörűek, a lovak pedig különösen szépek, és az egész menet nagy élményt jelentett számára, hiszen amúgy is szereti a lovakat.
A Kossuth téren összegyűlt vásárhelyiek megcsodálták a lovakat, a fogatokat, valamint a huszárok és az őket kísérő hölgyek gyönyörű ruháit. Közös szelfik és fényképek is készültek, amelyeket sokan megosztottak a közösségi médiában, tovább erősítve ezzel a huszárbál hírét.