Rengeteg felszabadult idő az egyik oldalon, bosszankodás a másikon – tapasztalataink szerint ez a másfél hetes otthoni internetszünet mérlege. Az utóbbi esett nagyobb latba.
Az eddig megbízhatónak bizonyult szolgáltatónak hiába jeleztem, hogy nincs internet: a röpke 26 perc alatt elért élő ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy központi hiba miatt akadozik a szolgáltatás, de azt nem tudta megmondani, mikor áll helyre. Nem tudta másnap és harmadnap sem – de legalább megígérte, hogy vasárnap 12 és 16 óra között kijönnek a szerelők. Hozzátette: ha nem, akkor vasárnap 16 óra után jelezzük újra. Nem jöttek. Újabb félórás várakozás után elért hibabejelentőjük munkatársa meghökkenve kérdezett vissza: „Nem hívták fel, hogy egyáltalán nem jönnek, mert a hiba nem önnél, hanem a hálózatban van?”
Azt javasolta, szóljak másnap, ha akkor sincs internet. Volt ugyan, de az 1000 Mb/s helyett csak 2–3 bit/s sebességgel működött – ami arra sem bizonyult elegendőnek, hogy a Messengeren szöveges üzenetet küldjek. A következő néhány napban meghallgattam a Grimm összest, majd kiszedtem a helyéről a szolgáltató által adott modemet, bementem vele a helyi ügyfélszolgálathoz, és felmondtam a szerződést.
Megtapasztaltam ugyanis, hogy a net manapság tényleg olyan, mint a víz: ha akarjuk, ha nem, szükség van rá.
Ugyanis:
– Nem lehet nélküle mérőóra-állásokat bediktálni (online fél perc, telefonon akár fél óra, mire egyesével sikerül).
– Hiába fizettem elő, nincs streaming szolgáltatás (nincsenek filmcsatornák).
– Nem érhetők el az előfizetéses szoftverek (ezek hiánya napi anyagi veszteséget okoz).
– Nincs közösségi média.
– Nincs Messenger, amivel gyorsan elérhetném az ismerősöket, és nem kellene azon gondolkodnom, vajon zavarom-e, ha most hívom őket.
– Nincs zenecsatorna.
– Nem érhető el az Ügyfélkapu.
– Nem látom az e-mailjeimet – pedig számlák is érkeznek így, amelyeket már postán ki sem küldenek.
– Nincs webshop.
– És nem érem el a bankszámlámat sem – pedig épp szükségem lenne rá.
Céges gépről ezek jó részét nem is ajánlatos használni. Telefonon pedig elfogytak a havi gigabájtok, és újakat venni szinte annyiba kerülne, mint a vezetékes havi díj.
Ellenben: az ember odahaza nem tölti az idejét kutyás, cicás vagy egyéb videók nézegetésével, nem pattan rá újra meg újra a közösségi médiára, hogy ismeretlen emberek posztjai, videói láttán irigykedjen, káromkodjon vagy nevessen. (Bár ez utóbbira az értelmesebb, a hazai és nemzetközi történéseket követő embereknek egyre kevesebb kedvük van.)
Így több idő jut olvasásra, beszélgetésre élő emberekkel, törődésre a családtagokkal, barátokkal – ráadásul megspórolunk egy csomó felesleges bosszankodást, és az internetezésre fordított időt is visszanyerjük. Az internet – s most tekintsünk el attól, hogy a munkahelyen kénytelenek vagyunk használni – manapság olyan, mint a víz: nélkülözhetetlen, de akarva-akaratlan az időnket is magával sodorja. Ha akarjuk, ha nem.